Pesti Srácok

Az MSZP szerint drágán és túl sok tanácsadót foglalkoztat a kormány

Az MSZP szerint drágán és túl sok tanácsadót foglalkoztat a kormány
Gyurcsány

Az MSZP szerint nem annyira olcsó az állam működése, mint ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök ígérte. Mesterházy Attila, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője mai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az írásbeli kérdéseire adott minisztériumi válaszokból kiderül, hogy159 politikai tanácsadó dolgozik a tárcáknak.Az ő bértömegük havonta mintegy 100 millió forint, ami 630 ezer forintos átlagfizetést jelent - tette hozzá, emlékeztetve, ma Magyarországon 243 ezer forint az átlagkereset.

Az ellenzéki képviselő kifogásolta, hogy a válaszokban egyik miniszter sem nevesítette a tanácsadókat, még a szakmai tanácsadókat és a főtanácsadókat sem, miközben a kinevezésüket közlik a Hivatalos Értesítőben. Jelezte, újabb 29 kérdést nyújtott be a minisztériumoknak, hogy mondják meg, kik ezek a "titkos" tanácsadók. Az MSZP-s képviselő közölte azt is, hogy korábbi kérdéseire az is kiderült, 21 miniszteri biztos és megbízott dolgozik a tárcáknál. Úgy összegzett: éves szinten 1,5 milliárd forintba kerül az adófizetőknek a politikai tanácsadók, miniszteri biztosok és megbízottak fizetése, ehhez jön még a százas nagyságrendet elérő miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári kar.

Írásbeli kérdésre arról is beszámoltak a minisztériumok, hogy a miniszter, az államtitkárok és helyettes államtitkárok kaptak-e vissza nem térítendő uniós támogatást - folytatta. Elmondta, az igazságügyi és a külügyi tárca nem válaszolt, Lázár János pedig nem értette a kérdést, de az eddigi adatokból kiderült, hogy a Belügyminisztériumban egy ember, a Földművelésügyi Minisztériumban 2 ember kapott ilyen támogatást.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.