Drogdílert fogtak Debrecenben

Drogdílert fogtak el és helyeztek előzetes letartóztatásba Debrecenben, három kábítószer fogyasztó ellen szabadlábon hagyásuk mellett folyik a nyomozás - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője.
Dobó Dénes tájékoztatása szerint a rendőrök Debrecen külterületén, a Bayk András kertben két házkutatást is tartottak, ahol egy 25 éves férfitől közel 9 kilogramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le. P. Gergő ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, a tőle rendszeresen vásárló három férfi - L. Dávid, L. Zoltán és Sz. Péter - ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak. A négy gyanúsítottal szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív értéket mutatott - ismertette a szóvivő hozzátéve, hogy a lefoglalt kábítószergyanús anyagokat igazságügyi szakértő vizsgálja.
mti
