Pesti Srácok

Hiller a kormány migránspolitikáját népeszerűsíti

Hiller a kormány migránspolitikáját népeszerűsíti

Az Országgyűlés szocialista alelnöke az InfóRádiónak adott interjújában elmondta: egy közös európai haderő létrehozását szorgalmazza. Hiller István elvetette a kvótákra vonatkozó uniós javaslatot.

"Én nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van; csak mondjon már valaki ennél jobbat"

- fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés szocialista alelnöke. Hiller István egy közös, európai megoldást szorgalmazott a migrációs válság kezelésére. De olyat nem tud támogatni, ami nincs, csak ha úgy általában azt mondják rá, hogy az egy európai alternatíva.

"Érdemes európai szinten elgondolkodni azon, hogy amikor nem egy ország határát éri kihívás, hanem az Európai Unió határait, akkor ne az egyik vagy másik, ilyen vagy olyan gazdasági helyzetben levő országra mutogassunk, hogy képes vagy nem képes megvédeni, hanem akkor azt mondjuk: az Európai Unió határát érdemes egy európai uniós fegyveres erőnek védeni együttesen."

PestiSracok facebook image

A kvótarendszert elutasította: "Azt gondolják, hogy majd meg lehet állítani és azt mondani neki, hogy Te most Észtországban fogsz élni; aztán utána, még ha esetleg oda is szállítják, a harmadik nap megindul és el akar menni vissza Svédországba. Tehát azt hiszem, hogy a gyakorlati életben ez nagyon nehezen kivitelezhető ügy." A másik oldalon ugyanakkor támogatta azt az elképzelést, hogy az Unión kívüli országokat segítsék a menekültek elhelyezésében. "Olyan jellegű megoldásokat szeretnék támogatni, ami biztos vagyok benne, hogy sok pénzbe és energiába kerül, de az Európai Unió határain kívül tudja rendezni úgy a kérdést, hogy az Unión belül és az azon kívül élő emberek számára megfelelő legyen."

Az MSZP-vel kapcsolatban elmondta: a jelenlegi 7-ről akár 25-30 százalékra is felhozható lenne a párt támogatottsága. Azt mondta: sokkal több baloldali pártra szavazni akaró ember él Magyarországon, mint amennyi ma a szocialistákat választja. A Tárki október közepén készített felmérésében az MSZP híveinek száma a 2000 óta mért adatok alapján még soha nem volt ilyen alacsonyan. A teljes népesség körében a múlt havi 11-ről 7 százalékra esett vissza. "Egy sikeres és hatékony politizálással ez 25 és 30 százalék közé tehető, amit a Magyar Szocialista Párt támogatottságban elnyerhet. Arról érdemes műhelymunka szintjén is gondolkodni, hogy egy három osztatú politikai térben mit jelent 30 százalék támogatottság egy pártnak." Hiller István hangsúlyozta, hogy fel kell kelteni azon passzív szavazók aktivitását, akik úgy gondolják: a jelenlegi kurzus nem tudja megoldani problémáikat.

InfóRádió

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.