Pesti Srácok

Megtámadta a Biszku-ítéletet a legfőbb ügyész

Megtámadta a Biszku-ítéletet a legfőbb ügyész

Az ügyészség nem akar belenyugodni abba, hogy a Fővárosi Ítélőtábla új eljárás lefolytatására utasította a bíróságot – tudta meg a MagyarHirlap.hu. Polt Péter törvénysértőnek tartja az Ítélőtábla döntését, ezért jogorvoslati indítványt terjesztette a kúria elé.

Tavaly májusban született az első fokú ítélet, amelyben a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát, felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, valamint más bűncselekmények miatt. A fellebbezések után az ügy átkerült a Fővárosi Ítélőtáblához, amely azonban megalapozatlanság és felderítetlenség miatt megsemmisítette az elsőfokú döntést, és új eljárás lefolytatását írta elő.

Polt Péter jogorvoslati indítványa szerint a másodfokon eljáró bíróság maga is lefolytathatta volna azt a bizonyítást, amelyet hiányolt, tehát lehetősége lett volna a tényállás helyesbítésére és az indoklás kiegészítésére is. Polt Péter a beadványban azt az álláspontot képviseli, hogy „a másodfokú bíróság nem tárt fel olyan, az elsőfokú bíróság által elkövetett relatív eljárási szabálysértést, amely lényeges hatással lett volna az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetve a büntetés kiszabására” – írja a MagyarHírlap.hu. A legfőbb ügyész mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria állapítsa meg, a táblabíróság elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező és új eljárást előíró rendelkezése törvénysértő.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk

itt

olvasható. Forrás: magyarhirlap.hu Fotó. hirado.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.