Pesti Srácok

Mesterházy: Kovács László nehezen emészti meg, hogy semmilyen funkcióra nem választották meg

Mesterházy: Kovács László nehezen emészti meg, hogy semmilyen funkcióra nem választották meg

Egymásnak estek az szocialisták volt elnökei Kovács László azon kijelentése nyomán, hogy ha így folytatja az MSZP, 2018-ben be sem jut a parlamentbe. Mesterházy Attila szerint Kovács László leginkább azt nehezményezi, hogy a legutóbbi két kongresszuson semmilyen funkcióra nem választották meg.

„Új arcokról beszéltem és nem fiatalításról, de ez, úgy látszik, Kovács Lászlónak nagyon becsípődött” – mondta Mesterházy Attila az ATV-ben Kovács László volt uniós biztosnak az MSZP vezetését bíráló kijelentéseivel kapcsolatban. Mesterházy elismerte, pártelnöksége idején valóban volt olyan kérése a pártja felé, hogy azok, akik már 20 éve képviselték a pártot, lépjenek kicsit hátrébb az első sorokból. Hozzátette, a döntések előkészítésénél jobban is éreztethették volna a régebbi vezetőkkel, hogy fontos a véleményük.

Kovács László a Kossuth rádió 180 perc című műsorában megerősítette, hogy ha az MSZP így folytatja, 2018-ban nem kerül be a parlamentbe. Arra az észrevételre, hogy Mesterházy nem volt elragadtatva ettől a véleménytől Kovács azt válaszolta, ő pedig Mesterházy pártelnöki tevékenységétől nem volt elragadtatva.

PestiSracok facebook image

Forrás:

magyaridok.hu

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.