Pesti Srácok

Novák leügynöközte Orbánt és az apósát is

Novák leügynöközte Orbánt és az apósát is

Orbán Viktor, a katonai elhárítás volt társadalmi kapcsolata, akinek apósa, Lévai István az ÁVH „Lenkei” fedőnevű ügynökeként súgott be becsületes magyar középparasztokat, soha sem fog zöld utat engedni az ilyen megalapozott törvényjavaslatoknak” - mondta ma parlamenti felszólalásában Novák Előd, a Jobbik képviselője.

Novák elmondta, szerinte az elmúlt 25 év kormányai, így a Fidesz is szándékosan szabotálja a múlt megismerhetővé tételét, mert a hajdani ügynököket és állambiztonsági tiszteket „beépítette saját hatalmi hátországába”.

Novák annak kapcsán szólalt fel, hogy Schiffer András LMP-s képviselő sokadik alkalommal benyújtotta a törvényjavaslatát, amely a rendszerváltás előtti, kommunista állambiztonsági szolgálatok iratainak megismerhetővé tételét szorgalmazná. A javaslat tárgysorozatba vételét most is leszavazta a kormánytöbbség: 67 igen és 107 nem szavazattal elutasították a tárgysorozatba vételt; a kormánypártiak közül csak Boldog István és Turi-Kovács Béla szavazott igennel.

PestiSracok facebook image

Novák értesüléseit egy Kuruc.infón megjelent cikk nyomán tette, amely idén februárban került ki a szélsőjobboldali portálra. Eszerint előkerültek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából származó iratok, amelyek szerint Lévait 1955-ben, terhelő adatok segítségével – a karton szerint Lévai maga is a korban ellenségnek számító „kulák” származású volt – ügynöknek szervezte be az állambiztonság mezőgazdasági vonalra, vagyis, ha igaz, más földművesek megfigyelésére. A forradalom után, 1957 őszén kizárták a hálózatból, de titoktartási nyilatkozatot írattak vele.

Orbán Viktorral kapcsolatban előkerült egy olyan dokumentum, amely szerint 1981-ben, katonai szolgálata idején „priorálták”, vagyis utánanéztek az adattárakban, mert úgynevezett „társadalmi kapcsolatként” akarták használni. Simicska Lajos idén márciusban a kirobbant botrány idején olyan kijelentést tett, hogy Orbán katonaéveik alatt azt mondta neki: „Figyelj, Lajos, az a helyzet, hogy jelentenem kell rólad.” A miniszterelnök úgy reagált: Simicskából csak a sértettség beszél.

VS

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.