Pesti Srácok

Vona kormányzásra készül és lekorruptozta a Fideszt

Vona kormányzásra készül és lekorruptozta a Fideszt

A Jobbik elnöke szerint pártja felelősségteljes, kormányképes és kormányra készülő párttá lett, a soron következő választáson a magyar embereknek minden bizonnyal a Fidesz és a Jobbik közül kell majd választaniuk.

Vona Gábor pénteken Gyöngyösön, sajtótájékoztatón a Jobbik 12. születésnapja apropóján arról beszélt, hogy a semmiből indulva, egy "szinte mindenki által támadott és senki által sem támogatott" politikai kezdeményezésből mára Magyarország második legerősebb pártja és a kormány egyértelmű kihívója lett a Jobbik.

Szavai szerint akkor lehet megverni a Fideszt, ha annak hiteltelenségével, pökhendiségével és tisztességtelenségével, a korrupcióval szemben felmutatja a tisztességet, az alázatot és az antikorrupciós elszántságot. A Jobbik azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén nem lesz olyan, mint most, amikor "a miniszterelnöktől kiindulva eleve korrupciós mechanizmusokra épül az egész politikai világ" - mondta Vona Gábor.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, a Jobbik néppárt, Kelet-Magyarországon és a Dunántúlon is népszerű, széles és heterogén támogatói bázissal rendelkezik. Szerinte a jobb- és baloldal, mint politikai koordinációs rendszer ma már nem mutatja meg a magyar valóságot. Új politikai törésvonal és új politikai közép alakul ki, "nem mi tartunk középre, a magyar társadalom tart felénk" - jelentette ki a pártelnök-frakcióvezető.

Vona Gábor kijelentette, a Jobbik a 21. századi problémákra 21. századi válaszokat kíván adni. Jelezte, a Jobbik mellett az LMP-t is 21. századi pártnak tekinti, míg szerinte a Fidesz és az MSZP a 20. században akarja tartani Magyarországot. Vona Gábor szólt arról is, hogy a Jobbik évek óta dolgozik egy Gyöngyös környéki nagyberuházáson. Erről egyelőre csupán annyit árult el, hogy egy, a tervek szerint jövőre induló külföldi vegyipari fejlesztésről van szó, amelyet a kormány kiemelt beruházásként kezel, s amely munkahelyek, valamint helyi iparűzési adó tekintetében is komoly előrelépést jelenthet Gyöngyösnek.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.