Pesti Srácok

Százezer katonát küldenek az Iszlám Állam ellen

Százezer katonát küldenek az Iszlám Állam ellen

Mintegy százezer külföldi, többek között a Perzsa (Arab)-öböl menti és más arab államok által küldött katonát vethetnek be amerikai irányítás alatt Irakban, hogy szembeszálljanak az Iszlám Állam (IÁ) fegyveres bandáival – közölte az IPA iraki hírügynökség egy iraki parlamenti képviselőnő Facebook-közleményére hivatkozva.

Hannan al-Fetlaui, az Irada iraki parlamenti tömörülés vezetője azt írta, hogy a tervről John McCain amerikai szenátor és Haider al-Abádi iraki kormányfő tárgyalását követően értesült, megbízható forrásokból.

A képviselőnő szerint a találkozó november 27-én volt Bagdadban, az amerikai-iraki hadműveleti törzsben, amely az Iszlám Állam elleni katonai tevékenységet koordinálja. Az iraki féllel közölték, hogy a kérdésben már megszületett az amerikai döntés, s az nem képezi vita tárgyát – számolt be Fetlaui. Információi szerint a találkozón jelen volt az iraki védelmi miniszter, a vezérkari főnök helyettese, valamint a titkosszolgálatok képviselői. „A külföldi csapatokat, százezres létszámban – 90 ezret Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Katarból és Jordániából, továbbá tízezer amerikai katonát – Irak nyugati körzeteiben helyezik majd el” – pontosított a képviselőnő, aki szerint „az iraki miniszterelnök nyíltan értetlenségének adott hangot, de megmondták neki, hogy már minden el van döntve”.

PestiSracok facebook image

John McCain és a kíséretében lévő Lindsey Graham szenátor Bagdadban bejelentette, hogy „az Irakba vezénylendő amerikai katonák csupán logisztikai támogatást nyújtanak az arab és szunnita államokból – Egyiptomból, Szaúd-Arábiából és Törökországból – érkező katonai kontingensnek, amelyeket Irakba és Szíriába telepítenek az IÁ elleni harcra” – mutatott rá.

Az iraki képviselő szólt arról is, hogy John Kerry és Ashton Carter, amerikai külügy-, illetve védelmi miniszter bejelentette: „újabb amerikai katonákat vezényelnek különleges műveletek végrehajtására Irakba és Szíriába”. A két politikus értésre adta, hogy „a kérdés egyeztették Bagdaddal”. „Az iraki kormányfő hivatala üdvözölte az Iszlám Állam elleni harchoz Bagdadnak biztosított külföldi segítséget, de ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az iraki kormánynak előbb hozzá kell járulnia a különleges feladatú külföldi erők elhelyezéséhez iraki területen.”

Forrás: MTI

Fotó: 168ora.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.