Pesti Srácok

Győztek az Iszlám Állam ellen Ramadiban

Győztek az Iszlám Állam ellen Ramadiban
Az iraki hadsereg csapatai nemzetközi segítséggel elfoglalták az Iszlám Állam egyik utolsó erősségét, a kormányzati negyedet Ramadiban. Ez az utóbbi idők legnagyobb győzelme a terrorostacsoport felett. Az iraki hadsereg vasárnap délután Ramadiban visszafoglalta a kormányzati negyedet az Iszlám Állam katonáitól, írja a Reuters. "A komplexum elfoglalása azt jelenti, hogy ebben a városban sikerült legyőzni őket", mondta az iraki katonaság szóvivője. "A következő lépés a városban elszórtan maradt terroristasejtek felszámolása." Ramadit tavasszal foglalta el az ISIS, a város mostani visszaszerzése jelentős katonai győzelem. A hadsereg már napok óta készítette elő a terepet a végső támadásra. Antiterrorista elitegységek és az amerikaiak vezette nemzetközi koalíció légicsapásai is segítik őket, így jelentős létszámfölényben vannak az Iszlám Állam erőivel szemben, de több száz robbanószerkezet, bombatámadások, öngyilkos merényletek és orvlövészek nehezítik a dolgukat. Kedd óta legalább 260 bomba robbant fel a városban, ez is lassítja a csapatok előrehaladását, ahogy az is, hogy az Iszlám Állam a helyi polgári lakosságot élőpajzsként használja. Az ISIS harcosai állítólag elmenekültek a város északkeleti részébe. A BBC forrásai szerint korábban mesterlövészek folyamatosan lőttek az erődítményből. Az iraki reguláris erők akkor hatoltak be, amikor ez véget ért, a légi ellenőrzés pedig semmiféle emberi tevékenységet nem jelzett. A város korábbi egészségügyi intézményébe is betörtek: az épület előtte vérbankként funkcionált. Ramádi visszafoglalása november elején kezdődött, de lassan halad, mert a kormányzat inkább nem hívja segítségül a síita paramilitáris erőket, tartva a felekezeti feszültségek erősödésétől. Korábban síita támogatással sikerült visszafoglalni Tikrit városát.
Forrás: mno.hu/Index.hu

Fotó: Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.