Pesti Srácok

Hogy áll a Jobbik szavazótábora?

Hogy áll a Jobbik szavazótábora?

A Jobbik szavazótábora sem kevésbé heterogén, mint a Fideszé vagy a baloldalé – derül ki a Republikon Intézet elemzéséből, mely ezúttal négy különböző jobbikos csoportot különített el társadalmi és politikai attitűdök alapján.

Részletes elemzést készített a Republikon Intézet a Jobbik szavazóiról - olvasható az atv.hu-n. A tanulmányukban négy különböző kategóriát határoztak meg: a radikális jobboldali törzsszavazókat, a fenyegetett fiatalokat, a néppárti jobbikosokat valamint az ingadozó jobboldaliakat. Az intézet elemzéséből kiderül, hogy az utóbbi két kategória (néppárti jobbikosok és ingadozó jobboldaliak) nem igazán számítanak stabil szavazóknak, bizonyos ügyek, vagy a radikális hangok mentén akár le is szakadhatnak a Jobbikról.

Ellentétben az egyértelműen kormányellenes baloldali, liberális szavazótáborral, a Jobbik szimpatizánsai között két csoport esetén is azt tapasztalta a Republikon, hogy ellenzéki szavazókhoz képest igen magas a kormánnyal - illetve a Fidesszel – rokonszenvezők aránya. "A kormánnyal szembeni ambivalens viszony – a tábor kétharmada elsöprően kritikus, míg egyharmada részben elégedett – az egyik alapvető nehézsége a Jobbik politikájának"-írták.

PestiSracok facebook image

"A Jobbik legnagyobb versenyelőnye a hitelesség és a korrupciómentesség, stabil szavazóik pedig minden más pártnál erősebb identitással, politikai önazonossággal bírnak: a radikális jobboldali törzsszavazók rendpártiak, míg a fenyegetett fiatalok elsősorban erős nemzeti érzelmű szavazók" - áll a tanulmányban. A Jobbik legstabilabb szavazói a mintegy félmillió főt számláló radikális jobboldali tábor. Ők rendkívül elégedetlenek a Fidesz kormányzásával, ők klasszikus kuruc.info olvasók.

A fenyegetett fiatalok 270 ezer fős tábora identitás alapján erős nemzeti érzésű szavazó, akik elsősorban a biztonságot keresik a Jobbiknál. Érzik, hogy romlik a közbiztonság és az anyagi helyzetük, kifejezetten romaellenes attitűdöket vallanak.

A legheterogénebb politikai identitású jobbikos szavazói csoport a 250 ezer főt számláló néppárti jobbikosok. Ők jóval liberálisabbak, egykori baloldali szavazók is akadnak bőven ebben a táborban. Ez a csoport még mindig radikálisnak látja a Jobbikot és további mérséklődést várnak a párttól.

A legkisebb bázis az ingadozó jobboldaliakból áll. Ez a 150 ezernyi szavazó a legkevésbbé stabil tábor. A másodlagos pártreferenciájuk alapján az LMP-re és a Fideszre is voksolnának. Mivel extrém menekültellenes szavazók, ezért vélhetően a Fidesz az utóbbi időszakban őket tudta visszanyerni a Jobbiktól.

Forrás: republikon.hu, atv.hu Fotó: republikon.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.