Pesti Srácok

Moldova: kizökkentettek az irodalomból

Moldova: kizökkentettek az irodalomból

A Népszabadság terjedelmes összeállítást és interjút közöl Moldova Györgyről. A tudósítás szerint az írót a rendszerváltozás után „kizökkentették” az irodalomból, nemlétező íróként tekintenek rá, de kárpótolja az olvasók szeretete. Moldovát Orbán Viktor szokta hívni vacsorára, de még egyszer sem ment el. Moldova György vasárnap a békásmegyeri piacon dedikált.

A Népszabadság tudósítása szerint a legolvasottabb magyar író, a 81 éves Moldova György Békásmegyeren, a piac előterében az Urbis Kiadó vezetője, Urbán Tamás társaságában dedikálta könyveit. A lap közérzetére vonatkozó kérdésére ezt felelte: - Tudok melózni, az emberek megismernek, szeretnek, nincs baj, mert itt, a piac sarkában is megtalálnak. Az irodalmi életből kizökkentettek, a nevemet az utolsó 25 évben tán ötször se írták le. A 12 kötetből álló életmű sorozatom ennek ellenére elfogy, jelzi a helyemet, amit felvállaltam a Kádár-kultusszal, ezt folytatom ma is, semmi tévelygésről nem lehet szó.

Ahogy írják, az író kedvenc könyve a Negyven prédikátor volt, és különösen kedvelte a Ha jönne az angyalt, amelyről – saját szavaival – „egy kurva szót” nem írtak. Nem hullatott emiatt otthon mázsás könnyeket, az olvasók szeretetét kárpótlásnak tekinti. Itt a piacon is többen odaléptek hozzá, kezeltek vele, és azt közölték, ő a kedvencük, a régi könyveit is szívesen lapozzák föl, tisztelettel megőrizték az emlékezetükben. A cikk itt található.

PestiSracok facebook image

Forrás:nol.hu

Fotó:nol.hu/Reviczky Zsolt

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.