Pesti Srácok

Újabb béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók

Újabb béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók

Az idén elfogadott életpályamodellnek köszönhetően január 1-jétől 5 százalékos béremelést kapnak a rendvédelmi dolgozók - közölte a Belügyminisztérium személyügyekért felelős helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Zsinka András emlékeztetett, idén júliustól 30 százalékkal emelkedett a rendvédelmi dolgozók illetménye.

Az elfogadott életpályamodell nyomán 2019-ig 50 százalék lesz a béremelés mértéke, vagyis évente 5-5 százalékkal bővül a rendvédelmisek keresete. A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány meg kívánja becsülni a munkájukat, különös tekintettel arra a helytállásra, amelyet a 2015-ös migránskrízis során mutattak. A 43 ezer ember béremelésére összesen 93 milliárd forintot fordítanak. Ebben a helyzetben a béremelésen túl 5 ezer rendőrnek és azok családtagjainak, mintegy 15 ezer embernek nyújtanak üdülési lehetőséget, illetve az idei 5 százalék után újabb 5 százalékkal nő a rendvédelelemben dolgozó közalkalmazottak bére is. Az életpályamodell további eleme a lakhatási, otthonteremtési támogatás, illetve egy megtakarítási célú biztosítás bevezetése. Továbbá folyamatos előmeneteli lehetőséget biztosít a hivatásos állomány számára az új szolgálati törvény, amelynek nyomán lehetővé válik a teljesítménybérezés is. Erre 8 milliárd forintot különítettek el, illetve a szerteágazó illetményrendszer helyébe egy mindössze 5 elemből álló pótlék lépett - sorolta a változásokat a helyettes államtitkár.

Ugyancsak új elem - folytatta - a becsületbíróság intézménye, amely elé azok kerülnek, akiknél felmerül a szolgálati jogviszony megszüntetése, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói számára bevezetik a tisztjelölti jogviszonyt - mondta Zsinka András.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.