Pesti Srácok

Varga: a reálbérek 2,5-4,5 százalékos emelése szükséges

Varga: a reálbérek 2,5-4,5 százalékos emelése szükséges

Az államadósság idei csökkentését akadályozza, hogy Brüsszel helyett saját forrásból kellett finanszírozni 600 milliárd forintot, aminek EU-s támogatásból kellet volna megérkeznie, de különböző elszámolási viták miatt ez az összeg csak később folyik majd be - egyebek közt erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban. Varga Mihálynak az a benyomása, mintha Brüsszel abban lenne érdekelt, hogy a magyar államadósság ne tudjon csökkenni.

A miniszter becslése szerint az államháztartás idei hiánya a tervezett 2,4 százaléknál kisebb, a GDP 2,2 százaléka körül lehet, de az államadósság alakulásánál "kicsit más a helyzet". Varga Mihály úgy fogalmazott, "négy éve mindig teljesítettük a törvényben foglaltakat, és az idén is törekszünk arra, hogy ez így legyen".

A miniszter beszélt arról is, hogy a jövő évben lejáró 5-5,5 milliárd euró devizaadósság egy részét a kínai renminbiben (jüanban) tervezi megújítani az állam, de nem az összeg nagysága lesz az érdekes, hanem az, hogy kiépült egy olyan új kapcsolat, amely "az állampapírpiacok finanszírozását is biztosabbá teheti".

PestiSracok facebook image

Varga Mihály beszélt arról is, hogy a belső fogyasztás bővüléséhez a bérszínvonal emelésén keresztül vezet az út, és a reálbérek 2,5-4,5 százalékos emelése szükséges.

MTI

fotó:nol.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.