Pesti Srácok

Gyerekterroristával üzent a briteknek az ISIS

Gyerekterroristával üzent a briteknek az ISIS
Egy közel tízperces felvételt hozott nyilvánosságra az Iszlám Állam, amelyen öt ember - a terrorszervezet szerint brit kém - kivégzése látható - írja a BBC.

A foglyok bevallják bűnüket, majd a maszkot viselő kivégzőosztag megöli őket. Egyikük, aki brit akcentussal beszél, azt mondja, ez az üzenet David Cameron brit miniszterelnöknek, "a Fehér Ház szolgájának, a zsidók öszvérének" szól - írja a brit Daily Mail, amely megjegyzi, hogy a brit politikust ostobának, félkegyelműnek nevezik, és azt ígérik, "gyermekei megfizetnek majd, amiért a britek beszálltak az Iszlám Állam elleni harcba".

A felvétel második felében egy öt év körüli, terepszínű egyenruhát viselő kisfiú jelenik meg a képernyőn, aki azt ígéri, végeznek a hitetlenekkel "odaát".

A brit média hangsúlyozza, a videó hitelességét még nem lehetett ellenőrizni. Charlie Winter, a Georgia Állami Egyetem vezető kutatója szerint az utóbbi időben megszaporodtak a szervezet által készített propagandavideók, ez pedig korántsem véletlen: miután elvesztették az iraki Ramádit, így akarják ismét magukhoz ragadni a kezdeményezést.

Forrás: nol.hu

Fotó: theguardian.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.