Pesti Srácok

Terror Hurghadában - fegyveres támadás

null

Fegyveresek tüzet nyitottak pénteken egy külföldiek által látogatott szálloda bejáratára az Egyiptomi Hurghadában, és megpróbáltak két turistát elrabolni. Két támadót agyonlőttek a rendőrök, a két külföldit sérülésekkel szállították kórházba - jelentette a CBC egyiptomi hírtelevízió biztonsági forrásokra hivatkozva. Egyes biztonsági források szerint a támadók a tenger felől érkeztek a Vörös-tenger partján fekvő népszerű üdülővárosban álló szállodához.

Az MTI-nek helyszíni források ugyanakkor arról számoltak be, hogy nem a tenger felől, hanem éppen az ellenkező irányból érkeztek, és az utcáról nyíló főbejáratán, egy forgóajtón keresztül be is jutottak a Bella Vista hotelbe. A szálloda halljában megsebesítettek két turistát, mielőtt a rendvédelmisek végeztek velük. Az állami hírügynökség egyik biztonságügyi szakújságírója a CBC-nek telefonon elmondta, hogy szemtanúk egy harmadik támadót is láttak, ezért a biztonsági erők körbezárták a környéket.

Az egészségügyi minisztérium szóvivője a CBC-nek elmondta, hogy a két turista svéd állampolgár. Elmondása szerint vágott, illetve szúrt sebekkel ápolják őket. Háled Mugáhed ugyanakkor megerősítette a lövöldözésről szóló híreket. Elmondása szerint a tetthelyen egy halott és egy sebesült van, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy civilekről, vagy a rendvédelmi erők tagjairól van-e szó.

PestiSracok facebook image

MTI

Fotó: technet.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.