Pesti Srácok

A CSOK célja a családok gazdasági megerősítése

A CSOK célja a családok gazdasági megerősítése

A polgári kormány célja a családok gazdasági megerősítése, ezért vezette be a családi típusú adózást és a családok otthonteremtési kedvezményét - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán, a Lakiteleki Népfőiskolán.

Az államtitkár a Mindszenty Vándoregyetem hallgatói előtt tartott előadásában arra hívta fel a figyelmet: egy keresztény értékrendű kormány értékrendjével nem férhet össze, hogy a több gyermek vállalása a család elszegényedését jelentse.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a családi típusú adózás és a családok otthonteremtési kedvezménye nem szociális juttatás. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi kormányok segélyezési logikára építették a támogatást.

PestiSracok facebook image

Megfogalmazása szerint az államnak - sok brüsszeli bürokrata véleményével szemben - nem az a feladata, hogy megváltoztassa a családok definícióját, hanem hogy védje és támogassa a családokat. Ezt a szemléletet képviseli az illetékjogszabályok módosítása, amely szerint az egyenes ági öröklés esetén nincs illeték, azért, hogy a családon belül maradjon a vagyon, amely így nemzedékről, nemzedékre száll - mondta.

Kitért arra: a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) a családok megerősítése, a gazdaság fellendítése mellett azért alkották meg, hogy a szülők a mai kor követelményeinek megfelelően tudjanak gyereket vállalni. Kiemelte a lakásépítés áfájának csökkentését is, amely olcsóbbá teszi az ingatlanokat.

Fontosnak nevezte, hogy a lakosság négyötöde támogatja a csokot, a 40 év felettieknél az áfacsökkentés támogatása 95 százalékos. Az államtitkár szerint mindenkinek szeretnének segíteni, aki gyermeket vállal és dolgozik.

Tájékoztatása szerint a használt lakásokra is kedvezőbb feltételekkel igényelhető az otthonteremtési kedvezmény. Egy gyermek esetében ez az összeg akár 600 ezer forint is lehet, két gyermek esetén 1 millió 430 ezer forint, három gyermek után 2,2 millió forint, négy vagy több gyermek után pedig 2 millió 750 ezer forint. Új lakás építésekor vagy vásárlásakor a kedvezmény egy gyermek esetén szintén 600 ezer forint, két gyermek után azonban már 2,6 millió forint, míg a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást a három- vagy többgyermekes, illetve a tíz éven belül legalább három gyermeket vállaló családok igényelhetik.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: az intézkedés megerősíti a családokat, erősíti a nemzettudatot. Reményét fejezte ki, hogy több, külföldön élő család dönt a mellett, hogy hazatér és igénybe veszi a csokot.

Forrás: MTI

Fotó: gronowphotography.com

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.