Pesti Srácok

Az otthonteremtési támogatással lezárul a devizahitelek és az eladósodás korszaka

Az otthonteremtési támogatással lezárul a devizahitelek és az eladósodás korszaka

Változnak az otthonteremtési támogatás szabályai; a cél az, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban juthasson otthonhoz - nyilatkozta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. A sajtótájékoztatón elhangzott, a program lezárhatja a devizahitelezés és az ebből fakadó eladósodás, valamint kevés lakásépítés korszakát, ami a baloldali kormányzás „egyik legsúlyosabb öröksége" volt.

Megerősítette, két kormányrendeletbe foglalják február folyamán a program korábban rendelet- és szabálymódosításokban rögzített kereteit. Ezek egyike a régi, míg a másik az új építésű lakásokkal kapcsolatos.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott az államtitkár.

Tuzson Bence közölte, az egy- és kétgyermekes családok is igénybe vehetik a támogatást, akkor is, ha van másik ingatlanjuk, a 30 millió forintnál értékesebb otthonokra is igénybe vehető lesz a 10 milliós államilag támogatott hitel, eltörlik az energetikai tanúsítvány kívánalmát, mozaikcsaládok is élhetnek a lehetőséggel, továbbá nem összkomfortos ingatlan is vásárolható lesz ily módon.

Utóbbi kapcsán megjegyezte, az ország egyes részein nincsen kiépített csatorna- vagy ivóvízhálózat. Megjegyezte, az év elejétől, visszamenőleges hatállyal érvénybe lépő rendelkezés alapján 2015 elejétől lehet visszaigényelni az ingatlanok áfáját.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arról beszélt, az új otthonteremtési program elindítását az tette lehetővé, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon áll, növekszik, a költségvetési hiány alacsony, az államadósság pedig csökken. „A program elindítása tehát annak köszönhető, hogy a magyar reformok működnek" - jelentette ki. Egy országos felmérésre hivatkozva az államtitkár azt közölte, a lakosság több mint négyötöde támogatja az otthonteremtési intézkedéseket, a 40 év alattiak körében pedig 95 százalékos az áfacsökkentés támogatottsága.

A közérthetőség, a jobb áttekinthetőség érdekében a kormány rövidesen külön rendeletben foglalja össze az új és a használt lakásokkal kapcsolatos szabályokat - tette hozzá.

Az otthonteremtés véleményünk szerint nemzeti ügy, e nélkül a polgári berendezkedés sem lehet teljes - tette hozzá Dömötör Csaba.

Forrás: MTI Fotó: 444.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.