Pesti Srácok

Eddig több mint 50 ragadozó madarat mérgeztek meg

null

Az elmúlt években ismét egyre több ragadozó madarat mérgeznek meg Magyarországon, az idén az év első napjaiban különösen sok, több mint 50 állat esett áldozatul mérgeknek - közölte Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) kommunikációs munkatársa.

A szakértő kifejtette, a ragadozó madarakat is érintő mérgezési hullám 2005-ben indult, azóta változó intenzitással tart, míg 2014-ben 15 megmérgezett ragadozó madarat találtak, addig tavaly 61 madár eset áldozatul, az idei év első húsz napjában pedig már több mint 50 mérgezett ragadozó madarat találtak.

Orbán Zoltán szerint elsősorban a gazdák és vadászok helyeznek ki mérget a haszonállatok, vagy az apróvadak rosszul felfogott védelmére hivatkozva. A mérgek célpontjai elsősorban nem a ragadozó madarak, hanem a rókák és kóbor kutyák, ugyanakkor gyakran olyan erős mérgeket helyeznek ki, hogy az elhullott állatokból fogyasztó madarakat is elpusztulnak - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Kiemelte, a mérgek kihelyezése törvénysértő, az elkövetők orvvadászat, természetkárosítás vagy állatkínzás miatt akár 2-5 év börtönbüntetésre is számíthatnak. Orbán Zoltán tájékoztatása alapján tavaly négy hivatásos vadász ellen indult eljárás.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.