Pesti Srácok

Három hete nem találják a zuglói MSZP-s képviselőt

Három hete nem találják a zuglói MSZP-s képviselőt

Már három hete nem tudnak semmit sem az eltűnt zuglói MSZP-s képviselőről, Sápi Attiláról - írja a Blikk. Tóth Csaba, a zuglói MSZP vezetője azt mondta: a képviselő hiányzott a múlt heti képviselő-testületi ülésről is, pedig korábban az összesen jelen volt. Az önkormányzati törvény szerint ha egy éven keresztül valaki nem vesz részt az üléseken, akkor megszűnik a mandátuma.

Várnai László, a Civil Zugló képviselője a lapnak egy olyan pletykát említett, miszerint Sápi egy nagyobb összeggel külföldre szökhetett. Ismert, vagyonbevallása szerint 100 milliós tartozása van, nincs lakása, telke, autója sem. Hivatalos lakcíme tavaly még egy békásmegyeri panellakásban volt, ahol édesanyjával és élettársával élt, majd Újpalotára kerültek. A politikus fia és volt felesége Vácon él. A képviselőt január 5-én látták utoljára, egy zöld kabátban és egy tréningnadrágban ugrott le cigarettáért.

Forrás: Blikk/hvg.hu

PestiSracok facebook image

Fotó: zuglo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.