Pesti Srácok

Nincsenek biztonságban az idősek - brutális rablógyilkosságok Pest megyében

Nincsenek biztonságban az idősek - brutális rablógyilkosságok Pest megyében

Három brutális rablógyilkosság történt Pest megyében, az utóbbi időben – jelent meg az mno.hu-n. Az esetek körülményei és az elkövetés módja nagyon hasonló minden esetben, ezért feltételeztető, hogy ugyanazok követték el.

Az első tavaly októberben történt, akkor Pusztaszentistvánon, utána Érden támadtak meg egy-egy idős házaspárt. Legutóbb pedig egy csemői férfi otthonába törtek be az éjszaka közepén idegenek. A behatolók minden alkalommal megkínozták majd agyonverték áldozataikat végül kifosztották a házakat. A rendőrök nagy erőkkel keresik a tetteseket, nem kizárt, hogy szervezett bűnözői csoportról van szó. Azt is lehet sejteni, hogy a támadásokat többen hajtották végre, amíg a rablások zajlottak egy személy az utcát biztosította. A nyomozók úgy vélik, a házakat sem találomra választották ki, hanem tippeket kaptak, hogy hová érdemes betörni. A rablógyilkosságok után a tetthelyeken napokon keresztül helyszíneltek a rendőrök és az igazságügyi szakértők, hogy találjanak valami nyomot, ami mentén el tudnak indulni. A kriminálpszichológusoknak már sikerült megállapítani a bűncselekmények elkövetőinek profilját – írja a lap. A banda támadó tagjai vélhetően alacsony iskolázottságú, primitív férfiak, akiknek nem számít az emberi élet, hidegen hagyja őket mások szenvedése. Az életkoruk 20–45 év közé tehető.

A cikkben megszólal Dr. Sárkány István a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, aki szerint a közfelháborodást kiváltó, idős emberek elleni bűncselekmények száma növekszik, és ameddig a demográfiai, egészségügyi és szociális helyzetben látványos, további pozitív irányú elmozdulás nem történik, addig a bűnözési helyzetben sem lehet igazi fordulat.

PestiSracok facebook image

Emlékezzünk csak vissza a hírhedt ároktői bandára. Ők is nagyon hasonló módszerekkel dolgoztak. Lomizóként járták Kelet-Magyarországot, így figyelték ki áldozataikat. Éjszaka betörtek hozzájuk, brutálisan megverték őket, majd távoztak az értékkel. Két esetben az áldozatok belehaltak sérüléseikbe, de a bíróság végül csak egy gyilkosságban találta bűnösnek az elkövetőket. A támadók közül ketten életük végéig rács mögött maradnak, egyet életfogytiglani börtönnel, a három másik vádlottat pedig húsz-, tíz- és nyolc év szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság.

A teljes cikk itt olvasható!

Forrás: mno.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.