Pesti Srácok

A MÚOSZ elnöke szerint a titkosszolgák már rég ott ülnek a szerkesztőségekben

A MÚOSZ elnöke szerint a titkosszolgák már rég ott ülnek a szerkesztőségekben

Az 1970-es, 1980-as évek hangulatát látja visszatérni a médiában - nyilatkozta a Népszabadságnak Komlósi Gábor, a legnagyobb létszámú szakmai szervezet, a MÚOSZ elnöke, aki elismerte azt is, hogy a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél sincs minden rendben.

Komlósi úgy véli, Magyarországon sajtószabadság van, mert mindenki elmondhatja a véleményét, s azt a médiumok közölhetik is. Az viszont szerinte más kérdés, hogy melyik lenne hajlandó részletezve lehozni a „másik oldal" szája íze szerinti cikket. Hozzátette azt is, hogy a szocializmusban működő öncenzúra jeleit látja mostanában visszaköszönni.

Szerinte ráadásul a hatalom részéről is fenyegető jelek érkeznek: "Néhány hónappal ezelőtt a kormány egy olyan törvénymódosítást nyújtott be, majd vont vissza, amely elvileg lehetővé tette volna, hogy titkosszolgákat ültessenek a szerkesztőségekbe. Miközben persze nincs kétségünk, hogy az informátorok már most is ott ülnek" - hangsúlyozta a MÚOSZ elnöke, majd hozzáfűzte, biztos abban, hogy felsőbb körökben pontos információkkal rendelkeznek a média világáról, a szerkesztőségek belső életéről, igaz, panasz hozzájuk ezzel kapcsolatban nem érkezett.

PestiSracok facebook image

Komlósi Gábor beszélt arról is, hogy MÚOSZ elvesztette az érdekvédelmi, majd az érdek-képviseleti szerepének döntő részét. Ezen próbálnak változtatni. Szót emeltek többek közt az RTL Klub újságíróinak a parlamentből való kitiltása, a közmédiában történt elbocsátások miatt.

A teljes interjú itt elolvasható.

Forrás: Népszabadság, fotó: mmonline.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.