Pesti Srácok

Alapbéremelést kér a rezidensek és szakorvosok szakszervezete

Alapbéremelést kér a rezidensek és szakorvosok szakszervezete

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) továbbra is azt kéri a kormánytól, hogy kezelje az egészségügyet nemzeti ügyként, és 2016-ban folytassa a valós, teljes ágazatra kiterjedő alapbéremelést, mert e nélkül a jelenleg is érzékelhető egészségügyi krízis tovább mélyül.

A ReSzaSz az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, bár méltányolják, hogy a kormány elkötelezett a betegellátás színvonalának emelése, az egészségügyi dolgozók munkakörülményeinek és anyagi megbecsülésének javítása mellett, fontosnak tartják tisztázni, hogy a jelen kormány megválasztása óta az egészségügyben alapbéremelés nem történt, az utolsó ezt célzó intézkedések 2013-ban léptek életbe.

Úgy vélik, a kormányzat által béremelési programként kommunikált ösztöndíjrendszerek, ahogyan a megnevezésük is sugallja, nem számítanak valós béremelésnek. Ezek az ösztöndíjak csak az orvosok egy szűk rétege számára érhetők el, pályázati úton, ötéves intervallumokra. Megpályázásuk szigorú feltételekhez kötött, nem képezik az alapbér részét, nem számítanak bele sem az ügyeleti díjakba, sem a nyugdíjalapba. Folyósításuk akadozik, így még a jogosultak sem számíthatnak havi szinten erre a juttatásra. Mivel csupán korlátozott körben, korlátozott időre érhetők el, tovább növelik az ágazaton belüli bérfeszültséget, valós életpályát nem jelentenek - írták.

PestiSracok facebook image

A nemrég megalakult szakszervezet szerint az alapellátásnak juttatott többletforrások egyáltalán nem változtattak azon a jövőképen, miszerint kilenc év múlva több mint négymillió magyar embernek nem lesz a betegbiztonságot garantáló háziorvosi ellátása, továbbá a szakdolgozók és technikai dolgozók bére is megalázóan alacsony, az ő "életpályájuk" ugyanannyira tisztázatlan, mint a szakorvosoké.

"Összességében tehát kijelenthető, hogy béreink régiós átlaghoz történő felzárkóztatása 2013-ban megrekedt, azóta alapbéremelés nem történt, 2016-ban eddig csupán 357 friss szakorvos részesült plusz ösztöndíj-támogatásban, ami nem összevethető az egészségügyi dolgozók teljes rétegével" - fogalmazott közleményében a ReSzaSz.

Arra kérik a kormányt, hogy idén folytassa a valós, teljes ágazatra kiterjedő alapbéremelést, amelynek első lépéseként a szakorvosi nettó minimálbér még ebben az évben érje el a kormány által korábban kommunikált 270 ezer forintot, illetve a szakdolgozók és technikai dolgozók bére 50 százalékkal emelkedjen.

Az átfogó bérrendezés elmaradása esetén a betegbiztonság és a munkabéke nem garantálható, és az ebből fakadó következmények nem az egészségügyben dolgozókat terhelik - olvasható a ReSzaSz közleményében.

MTI

Fotó:szon.hu

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.