Pesti Srácok

Háromezer terhes nőt fertőzött meg a Zika-vírus

null
Kolumbiában már 3177 várandós nőt fertőzött meg a Zika-vírus, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a kisfejűségként ismert születési rendellenesség kapcsolatba hozható a kórokozóval – közölte szombaton Juan Manuel Santos államfő.

Santos szerint Kolumbiában több mint 25 600 embert fertőzött meg a kór, és a négyötödüknél nem jelentkezett semmilyen tünet. A legtöbb esetet a Venezuelával határos Észak-Santander megyében regisztráltak.

A betegek közül eddig három ember halt meg a bénulással járó Guillain–Barré-szindrómában, amely feltehetően a Zika-vírus okozta betegség szövődményeként jelentkezik. Santos szerint orvoscsoport érkezik az Egyesült Államokból Kolumbiában, hogy vizsgálja a szúnyogok okozta vírust. Az államfő szerint az elkövetkező időszakban akár 600 ezerre is nőhet a megbetegedések száma, és arra számítanak, hogy mintegy ezer esetben Guillain–Barré-szindróma lép fel szövődményként.

Brazíliában a Zika-vírus rohamos terjedésével felmerült a gyanú, hogy a kórokozó okozza a kisfejűséget (mikrokefáliát) a csecsemőknél. Az egyértelmű összefüggést egyelőre nem sikerült bizonyítani, de ez a gyanú is hozzájárult ahhoz, hogy az Egészségügyi Világszervezet február elsején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a vírus terjedése miatt az amerikai kontinensen, ahol a WHO becslése szerint az idén négymillióra emelkedhet a Zika-vírusos megbetegedések száma.

A brazil egészségügyi minisztérium pénteken közölte: nem kizárt, hogy jóval kevesebb csecsemő született Brazíliában kóros kisfejűséggel a Zika-vírus miatt, mint eddig gondolni lehetett, ugyanis az eddig megvizsgált esetek 64 százalékában vagy nem fertőzés okozta a rendellenességet, vagy pedig mégsem szenved mikrokefáliában a csecsemő.

Az egészségügyi minisztérium januári körlevelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a mikrokefáliának több oka is lehet, egyebek közt a terhes anya szeszesital- vagy kábítószer-fogyasztása, valamilyen élősködő vagy vírus, de akár rubeola is.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image