Pesti Srácok

Hölvényi: Míg Európa ideologizál, az ISIS tovább gyilkolja a keresztényeket

Hölvényi: Míg Európa ideologizál, az ISIS tovább gyilkolja a keresztényeket

Otthonukban kell jövőt biztosítani a közel-keleti konfliktusok üldözöttei számára - hangsúlyozta Hölvényi György az EP-nek az Iszlám Állam tömeggyilkosságairól folytatott plenáris vitájában. A képviselő hangsúlyozta, míg Európa ideológiai vitákat folytat a bevándorlásról, addig az ISIS tömeges gyilkosságokat hajt végre a kereszténység és minden vallási kisebbség ellen.

A dzsihátisták egyértelmű célja megsemmisíteni a vallási kisebbségeket

Az Iszlám Állam tömeges, vallási kisebbségeket célzó gyilkosságairól beszélt Hölvényi György, kereszténydemokrata képviselő az Európai Parlamentben. Az ISIS tömeggyilkosságaival foglalkozó plenáris vita várhatóan csütörtökön egy határozat elfogadásával zárul. Hölvényi György beszédében hangsúlyozta, míg Európa ideológiai vitákat folytat a bevándorlásról és annak okairól, az ISIS tömeges gyilkosságokat hajt végre a kereszténység és minden vallási kisebbség ellen. Hozzátette, a dzsihádista terrorszervezet egyértelmű célja, hogy elüldözze és megsemmisítse Szíria és Irak őshonos vallási közösségeit.

PestiSracok facebook image
Holvenyi Gyorgy 2015.12.19 foto:Horvath Peter Gyula
Hölvényi György; Foto: Horváth Péter Gyula

A jövő csak saját hazájukban biztosítható

A néppárti képviselő személyes iraki tapasztalataira hivatkozva arról is beszélt, az elvándorlás egyenlő az őshonos közösségek teljes megszűnésével.

- húzta alá Hölvényi György.

Hölvényi György szerint Európának a szülőföldjükön vagy annak közelében kell megsegítenie üldözötteket.

- zárta hozzászólását a néppárti politikus.

Hölvényi György karácsonyi riportunkban arról beszélt, kétségtelen, hogy a mostani népvándorlásnak vallási jellege is van, ugyanakkor alapvetően gazdasági és társadalmi okok állnak a háttérben. Hozzátette, a kereszténység jövője a keresztényeken és nem a muszlimokon múlik. A muszlimok egy vallásilag és eszmeileg megüresedett teret foglalnak el mostanában, éppen ezért „saját helyzetünket kell felismerni és jól átgondolni”. Hölvényi György szerint jelenleg éppen az a gond, hogy Nyugat-Európa a saját gyengeségéből próbál erényt faragni, ezért választja a feltétlen befogadást. Ez valójában nem más, mint impotencia, hiszen létezik valódi megoldás, amit Európa gazdagsága és ereje lehetővé is tesz. A megoldás a humanitárius segítségnyújtás helyben. Ahogy a képviselő fogalmazott, „lehet, hogy brutálisan hangzik, de a muszlimok azt teszik, ami a dolguk. A nagy kérdés, hogy mi mit csinálunk”.

Kezdőkép: opendoorsusa.org

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.