Pesti Srácok

Most lesz bajban a ballib sajtó: Ákos után mit érdemeljen a molett nőknek beszóló Bochkor?

Most lesz bajban a ballib sajtó: Ákos után mit érdemeljen a molett nőknek beszóló Bochkor?

Bochkor Gábor rádiós műsorvezető szerint azok a nők nem érdemelnek párkapcsolatot és nem méltók a szeretetre, akik elhíznak. A Music FM ismert és népszerű műsorvezetője a rádió ma reggeli műsorában azt kiabálta az éterbe, hogy azok a nők, akik elhíznak a párkapcsolat alatt, azok igazából „leszarják” a kapcsolatot és nem érdemlik meg azt. Bochkor a témára Pierce Brosnan felesége, Keely Shaye Smith kapcsán tért ki, aki két gyermeke születését követően jelentős súlyfelesleget szedett magára. A filmvásznon James Bond-ot is alakító Brosnan erre annyit mondott, hogy így is úgy is imádja nejét, akivel immár 22 éve él boldog házasságban. Bochkor szerint ez hazugság.

„Olyan ez a nő, mint egy hirdetőoszlop, amit elvittek innen Budapestről. Ez a bűbáj férfi azt írja a képek alá, hogy kövéren és soványan, mindenhogy szereti őt. Pedig a felesége képét nézve arra gondolok, hogy mintha nem ugyanez az ember lenne” – fogalmazott Bochkor, majd kifejtette azt is, ahogy szerinte a hasonlóan igénytelen nők nem érdemelnek párkapcsolatot.

„Tudom, hogy most rengetegen fel fognak háborodni, de muszáj beszélni azokról, akik egyszerűen nem figyelnek oda magukra. Aki ennyit hízik, az külsőre is méltatlan lesz a partneréhez, mert leszarja a párkapcsolatot” – jelentette ki.

PestiSracok facebook image

Na most lesz igazán bajban a ballib sajtó, mert ha Kövér Lászlót és Ákost szétszedték, akkor Bochkor véleménye mellett sem mehetnek el szó nélkül... Izgatottan várjuk, vajon mit kap majd tőlük Bochkor, mint ahogy Papp Réka Kinga véleményére is szomjazunk...

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.