Pesti Srácok

Orbánnak fogalma sincs a magyar valóságról - így reagáltak az ellenzéki pártok a miniszterelnök évértékelőjére

Orbánnak fogalma sincs a magyar valóságról - így reagáltak az ellenzéki pártok a miniszterelnök évértékelőjére

Bojkottálja a kvótaügyi népszavazást, a kampányban azonban kifejti érveit az Együtt -erről Szigetvári Viktor elnök beszélt a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédének helyszíne, a Várkert Bazár elé szervezett tüntetésen. A PM szerint Orbán Viktor csak "a Fidesz-valóságról" tud nyilatkozni, a valódi magyar valóságról nem. A Demokratikus Koalíció úgy látja, nem a menekültek, hanem a miniszterelnök "és skinhead-es csapata" jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. A szocialisták pedig azt hangsúlyozták, hogy Orbán Viktor nem az ország valódi problémáival foglalkozott. A Jobbik arról beszélt, a kormányfőnek fogalma sincs a valóságról. Így nyilatkoztak az ellenzéki pártok Orbán évértékeléséről.

Orbán Viktor távoztával mindenkinek távoznia kell majd a közéletből, aki segítette a jelenlegi miniszterelnök "alkotmányos puccsát" - közölte a Lopják a jogom! Vissza a népszavazást a népnek! címmel meghirdetett demonstráción az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor, hozzátéve: aláírásgyűjtést indítanak a népszavazások "erőszakos megakadályozása" és az Európa elleni gyűlöletkeltés ellen. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a keddi eseményekre utalva megjegyezte: Orbán Viktor "kopaszokkal letaroltatta a demokrácia maradékát is",miközben a tömeg azt skandálta: "Nem hagyjuk!", valamint hogy "Orbán, takarodj!"

tuntetes dudas szabolcs orig
Tüntetett az Együtt. Fotó: Dudás Szabolcs/origo.hu

Karácsony: Orbán személyiségzavarban szenved

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Nemzeti Választási Iroda előtt kedden történtekre utalva elítélte, hogy a kormány "verőembereket küldött" a választási iroda elé, majd közölte: pártja szerint az ellenzéki oldalon előválasztásokat kell majd tartani. Emellett az ellenzéki párt szóvivője a kormányfő vasárnapi évértékelőjére reagálva újságíróknak azt mondta, a miniszterelnök "személyiségzavarban szenved", és elszakadt a valóságtól, ugyanis azt képzeli, hogy világtörténelmi jelentőségű személyiség és Európa jövőjének meghatározója. A PM nem ad hitelt egy olyan embert szavának, "aki egyik nap bőrfejű bűnözőkkel akadályoz meg egy népszavazást", másnap pedig arról beszél, hogy milyen nagyszerű dolog a referendum és mindenkit részvételre buzdít - jelentette ki Tordai Bence. A politikus azt mondta, Orbán Viktor csak "a Fidesz-valóságról" tud nyilatkozni, a valódi magyar valóságról nem a kormányfőt, hanem azokat "a kockás inges tanárokat" kell meghallgatni, akik kimennek tüntetni, azokat a nővéreket, akik havi 74 ezerért dolgoznak, vagy az 52 ezer forinttal "éhhalálra ítélt" közmunkásokat.

mirkocziadam jobbik.hu
Jobbik: Orbánnak fogalma sincs a valóságról. Fotó: MTI

A miniszterelnöknek fogalma sincs a valóságról

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek fogalma sincs a valóságról és helyesebben tenné, "ha nem az urizáló tanácsadói által lefestett virtuális Magyarországon élne". Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormányfő délután elmondott évértékelő beszédére reagálva hangsúlyozta, a valóság az, hogy Magyarországon léteznek olyan falvak, városrészek, amelyekben az Orbán Viktor által Magyarországon elképzelhetetlennek nevezett párhuzamos társadalom már megvalósult, a törvény nem érvényesül. A valóság az, hogy egyes iskolákban nincs pénz fűtésre, de krétára sem, az egészségügyi intézmények állapota tragikus, felszereltségük elavult, az államadósság összege pedig még nőtt is" - fejtette ki a Jobbik szóvivője, aki szerint Orbán Viktornak fogalma sincs a valóságról, amikor azt állítja, hogy az oktatás, az egészségügy és a közbiztonság "egy igazi sikersztori".

Az MSZP szerint a miniszterelnök nem a valódi problémákkal foglalkozott

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetőjeszerintOrbán Viktor miniszterelnök vasárnapi évértékelő beszédében nem foglalkozott a társadalom valódi problémáival, amiből arra lehet követeztetni, hogy ezekben a kérdésekben nem is várható tőle megoldás. "Orbán Viktor eltévedt" - fogalmazott az ellenzéki politikus az MTI-hez vasárnap eljuttatott hangfelvételén, majd hozzátette, a kormányfő beszéde és a valóság között óriási szakadék tátong. Miközben a miniszterelnök 21. századi egészségügyről beszél, addig a valóságban az egészségügy romokban van, az oktatás összeomlott, a közigazgatás szétzilálódott - fejtette ki Tóbiás József, példaként említve, hogy orvosok ezrei, szakápolók tízezrei hagyják el Magyarországot. Az MSZP vezetője aláhúzta továbbá, Orbán Viktor nem beszélt emberek millióinak létválságáról sem, így szerinte a kormányfőtől már nem is lehet azt várni, hogy megoldást adjon a valódi problémákra.

Budapest, 2015. november 28. Tóbiás József pártelnök-frakcióvezetõ felszólal a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kongresszusán a Villányi úti Konferenciaközpontban 2015. november 28-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Tóbiás szerint Orbán nem a valós problémákkal foglalkozott. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Nem a menekültek, Orbán a DK problémája

A DK szerint nem a menekültek, hanem a miniszterelnök "és skinhead-es csapata" jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. Oláh Lajos a Demokratikus Koalíció független országgyűlési képviselője Orbán Viktor vasárnapi évértékelőjét követően újságíróknak nyilatkozva a beszédet tragikusnak értékelte, amely szerinte a Horthy-rendszert dicsőítette és elvetette az Európai Unió értékeit. Szerinte a kormányfő egy olyan világot álmodott, ahol csupán a fideszes földesurak és a kaszinómogulok érzik jól magukat, de ahol a kockás inges tanároknak vagy a külföldre menekülő orvosoknak, ápolóknak nincs helyük. Hozzátette: a kormányfőnek az évértékelő beszédében arról kellett volna szólnia, miért halnak meg többen fertőzésekben, mint autóbalesetben, miért tüntetnek a tanárok vagy, hogy miért akarja népszavazással kivezetni Magyarországot az Európai Unióból.

A liberálisok a kommunizmus újjáéledéséről beszélnek

A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) úgy látja, "Orbán illiberális államában" ma minden magyar kénytelen első kézből megtapasztalni, hogy milyen volt a kommunista rendszer. "Az eszetlen államosítási hullám, a keleti nyitás politikája, a multinacionális vállalatok üldözése, a szabadságjogok korlátozása, a fékek- és ellensúlyok rendszerének lebontása, a mindössze az állami propaganda szócsöveként funkcionáló állami média, a kigyúrt kopaszok megjelenése a választási irodánál, és a folyamatos háborús retorika mind-mind a Rákosi-korszakot idézi" - fejtette ki az ellenzéki párt vasárnap, az MTI-hez eljuttatott közleményében, Orbán Viktor miniszterelnök délután tartott évértékelő beszédére reagálva. A Liberálisok szerint a kormányfő által hangoztatott polgári Magyarország szépen csengő hívószava mögött egy, a szocializmusból jól ismert uram-bátyám világ képe bontakozik ki, ahol az "állami szintre emelt lopást törvényekkel támogatják meg, és ellenség mindenki, aki kritizálni merészeli az állampártot és annak vezetőjét". Az ellenzéki párt azt reméli, a "permanens kormányzati propaganda ellenére" egyre többen látják, hogy "Orbán illiberális állama hat év leforgása alatt az '50-es évekbe vetette vissza Magyarországot", újabb hat év pedig beláthatatlan következményekkel járna.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.