Pesti Srácok

Tagadja a fővárosi késelés gyanúsítottja, hogy ő ölt volna

Tagadja a fővárosi késelés gyanúsítottja, hogy ő ölt volna

Kihallgatták a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint halálra szúrta áldozatát a főváros 18. kerületében kedd este. A nyomozók azt már kiderítették a férfiak évek óta barátok voltak, a gyilkosság indítékát azonban továbbra is homály fedi.

A 24 éves gyanúsított állítja, egy harmadik személy követte el a gyilkosságot, ő pedig a sok vér láttán sokkot kapott, ezért menekült el a megölt férfi kocsijával – hangzott el az ügyben tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Terdik Tamás a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese kérdésre válaszolva elmondta: a gyanúsított bizonyíthatóan megpróbálta betuszkolni áldozatát a kocsiba, ám nem járt sikerrel, tettét nem tudta mivel magyarázni.

PestiSracok facebook image

Mint ismert kedden késő este a XVIII. kerületben, a Ráday Gedeon utca és a Fedezék utca kereszteződésénél egy középkorú férfit életveszélyesen megszurkáltak. A sértett a helyszínen belehalt sérüléseibe. A feltételezett elkövető és annak élettársa pedig az áldozat kocsijával elmenekült a tetthelyről.

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak és egy napon belül elkapták a gyanúsítottat, 22 éves barátnője pedig maga sétált be a kapitányságra.

Hamarosan mindketten előzetesbe kerülnek.

Forrás: MTI

Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.