Pesti Srácok

Vádat emeltek az ismerősét megfojtó hajléktalan ellen

Vádat emeltek az ismerősét megfojtó hajléktalan ellen

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 41 éves hajléktalan férfival szemben, aki 2014 augusztusában egy szóváltást követően megfojtotta szintén hajléktalan ismerősét - közölte Ibolya Tibor főügyész hétfőn az MTI-vel.

A főügyész közleményében azt írta, a vádlott és a sértett egyaránt hajléktalan volt, mintegy 10 éve ismerték egymást, mivel korábban egy helyen dolgoztak. A két férfi 2014. augusztus 22-én együtt töltötte a napot, az utcán kéregettek, majd az összegyűjtött pénzből több liter bort vásároltak, amit közösen megittak. Este a IX. kerületi Boráros téren folytatták az italozást, eközben azonban szóváltás alakult ki közöttük, és a vádlott többször ököllel megütötte a sértettet.

A két férfi ezután a HÉV-végállomás melletti Duna-parti füves területre ment, ahol a vádlott ismeretlen okból újra bántalmazni kezdte a sértettet, majd megfojtotta. Ezután elaludt, és másnap reggel észlelte, hogy ismerőse élettelenül fekszik mellette, ezért az arra kocogó emberektől segítséget kért. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfit emberöléssel vádolja.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.