Pesti Srácok

Az Iszlám Állam felelős az isztambuli robbantásért

Az Iszlám Állam felelős az isztambuli robbantásért

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet követte el az előző napi, öt halálos áldozatot követelő isztambuli öngyilkos merényletet a város egyik legforgalmasabb sétálóutcájában a Habertürk című tekintélyes napilap vasárnapi számának beszámolója szerint.

A Habertürk rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta: az IÁ-val kapcsolatban álló Mehmet Öztürköt a térfigyelő kamerák felvételei alapján felismerte az apja, akit a támadás végrehajtójának azonosítása érdekében a hatóságok a délkelet-törökországi Gaziantep városból szombaton Isztambulba szállítottak. Később a nap folyamán a családhoz eljuttatott képsoroknak köszönhetően a rokonság többi tagja is megerősítette az elkövető személyét. A DNS-tesztre ezt követően került sor. Ennek eredményéről a lapnak nincs tudomása. A rendészeti szervek jelenleg az 1992-ben született Öztürk kapcsolataira igyekeznek fényt deríteni - írta az újság.

A Habertürk arra is kitért, hogy a török társadalom még a legutóbbi, múlt vasárnap Ankarában végrehajtott terrorakción sem tette túl magát. Akkor a két támadóval együtt 37 ember vesztette életét. Öztürk édesapja a Vatan című napilapnak azt nyilatkozta, hogy fia hosszú ideje eltűnt, a merénylet előtt azonban Isztambulból még felhívta őt telefonon. Az újság értesülései szerint a férfi fémgolyókkal kevert TNT robbanóanyagot használt a robbantáshoz.

PestiSracok facebook image

Több török lap is a címoldalán közli azt a fényképet, amelyen egy két és fél éves kislány babakocsija látható üresen. A kislány, Asya a detonáció lökéshullámaitól a földre zuhant, súlyosan megsérült, meg kellett műteni. A kislány a szüleivel a dél-törökországi Adana városból eredetileg hétvégi kikapcsolódásként látogatott a török metropoliszba.

A vezető török kormánypárti napilap, a Sabah a közösségi médiát pánikkeltéssel vádolta, amiért az incidens után az oldalak felhasználói több felületen további isztambuli merényletekről szóló beszámolókat tettek közzé. Az újság szerint a terrorizmus célja a mindennapi élet káoszba döntése. A legnagyobb ellenzéki napilap, a Hürriyet arra emlékeztetett, hogy az isztambuli német főkonzulátus terrorriasztás miatt csütörtök óta zárva tart. A diplomáciai külképviselet nyilatkozata értelmében a német biztonsági hatóságok korábban "konkrét és nagyon komoly" információk birtokába jutottak, amelyek arra utaltak, hogy támadás készül Isztambulban.

A Posta című napilap azt közölte, hogy a merénylet pillanatában összesen mintegy 600 civil és egyenruhás rendőr teljesített szolgálatot a Függetlenség sugárúton (Istiklal Caddesi). A Cumhuriyet című kormánykritikus napilap beszámolt róla, hogy szombat délután és este Isztambulban sok bevásárlóközpont, forgalmas közlekedési csomópont és metrómegálló elnéptelenedett. A Takvim című kormánypárti napilap úgy fogalmazott: az öngyilkos merénylő a szórakozóhelyeiről közismert sétálóutcát "csatatérré" változtatta.

Forrás: MTI, fotó: 24.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.