Pesti Srácok

Brüsszelben toboroz új katonákat az Iszlám Állam

Brüsszelben toboroz új katonákat az Iszlám Állam

„Testvérem, miért nem harcolsz a nyugatiak ellen? Hozd meg a helyes döntést!” – olvasható franciául abban az SMS-ben, amelyet a brüsszeli bevándorlónegyedben, Molenbeekben élő fia­talok kaptak a napokban. Az Iszlám Állam ezt követően egy videót is feltöltött a Facebookra, amelyen helyi fiatalok ünneplik a múlt heti brüsszeli merényletet. Az nem ismert, hogy a terrorszervezet toborzói hogyan szerezték meg a telefonszámokat, az üzenet küldője nem érhető el, írta a The Guardian napilap.

A helyi hatóságok és a szülők egyaránt aggódnak a fiatalokat fenyegető veszély miatt. „Olyan érzés, mintha egy drogdíler állna az iskola kapuja előtt. Ők a ragadozók, és a fiatalok az áldozatok” – fogalmazott Jamal Ikazban helyi szocialista képviselő.

A hatóságok ugyanakkor nem tűnnek túl hatékonynak: továbbra is keresik a brüsszeli Zaventem repülőtéren merényleteket elkövető terrorkommandó harmadik tagját. Hétfőn bizonyítékok hiányában szabadon engedték Faycal Cheffou-t, akiről korábban azt gyanították, hogy ő lehet a felvételeken rögzített harmadik férfi.

PestiSracok facebook image

Az öngyilkos merényletet elkövető Najim Laachraoui és Ibrahim el-Bakraoui társaságában ugyanis még egy férfi volt látható, feltehetően ő is robbanószerekkel teli poggyásszal, ám valószínűleg elbizonytalanodott, és végül nem robbantotta fel magát.

A 30 éves Cheffou-t még csütörtökön fogták el a brüsszeli ügyészség épülete mellett, miután egy taxisofőr azt állította, hogy ő volt látható a felvételen. Bár a szövetségi ügyészség vádat emelt a férfi ellen, hétfőn mégis szabadon engedték, mivel nincs elegendő bizonyítékuk ahhoz, hogy őrizetben tartsák. A helyi hatóságok tavaly azt gyanították Cheffou-ról, hogy korábban egy brüsszeli parkban, ahol nagy számban telepedtek le menekültek, jelölteket próbált toborozni dzsihadista harcokhoz.

A polgármester akkor rendelettel ki is tiltotta őt a területről, most pedig Cheffou szabadon engedésével kapcsolatban sajnálatát fejezte ki. A hatóságok eddig három személy ellen emeltek vádat, miután kilenc embert hallgattak ki vasárnap. Bár a keresés még folyik, ma részlegesen megnyitják a Zaventem repülőteret, ám működésének teljes helyreállítása még hónapokig eltarthat. Az egy hete elkövetett terrortámadások után ugyanis lezárták a repülőteret és az odavezető utakat, és törölték az összes járatot is. A merényletek miatt a belga fővárosba tartó repülőgépeket jelenleg Amszterdamba, Liege-be és más városok repülőtereire irányítják át.

Az Iszlám Állam vélhetően merényleteket tervez törökországi zsidó gyermekintézmények, így óvodák, iskolák, ifjúsági központok ellen is, közölte tegnap a Sky News brit hírügynökség. Hírszerzési illetékesek szerint a terrorszervezet Törökországban elfogott hat tagjától megtudták, küszöbön áll egy támadás, amelynek legvalószínűbb célpontja az isztambuli zsinagóga lehet. A török hatóságok a magas készültségi szinten túl is rendkívüli biztonsági intézkedéseket tettek. Németországban is hasonló a készültség: ott szintén potenciális terrortámadástól tartanak.

Forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.