Pesti Srácok

Két embert továbbra is keresnek a belga hatóságok

Két embert továbbra is keresnek a belga hatóságok

Az Iszlám Állam zászlóját és nagy mennyiségű lőszert találtak a rendőrök Brüsszelben a házkutatásnak indult rendőrségi akció során, amelyben négy rendőr könnyebben megsebesült, egy embert lelőttek, két nem azonosított embernek pedig sikerült elmenekülnie, akiket továbbra is nagy erőkkel keresnek a hatóságok - közölte Brüsszelben Éric Van Der Sypt, a belga szövetségi ügyészség szóvivője szerdán.

A szóvivő elmondta, hogy az egyik elkövetőt a helyszínen agyonlőtték. A holttest mellett egy gépkarabélyt, nagy mennyiségű lőszert, a szalafizmusról szóló könyvet és az Iszlám Állam zászlóját találták meg. Robbanóanyagot nem találtak.

Az agyonlőtt férfi Mohammed Belkaid, 1980-as születésű algériai állampolgár, aki illegálisan tartózkodott Belgiumban, s lopás miatt már ismerték a hatóságok.

PestiSracok facebook image

A keddi rendőrségi akció során két nem azonosított embernek sikerült elmenekülnie, akiket továbbra is nagy erőkkel keres a rendőrség - tájékoztatott a szóvivő.

Kedden késő este és szerda hajnalban két embert is kihallgattak, de egyelőre nem világos, hogy volt-e közük a tegnap történtekhez, nem tisztázott, hogy terrorista csoporthoz tartoznának.

Éric Van Der Sypt elmondta, hogy a belga rendőrség tavaly december óta a francia hatóságokkal közreműködve dolgozik a terrorista sejtek felkutatásában. A közös egységek idáig több mint száz műveletet hajtottak végre, amelyek során 59 embert állítottak elő és további 23 ellen indítottak eljárást terrorista cselekményekkel összefüggésben.

Forrás: MTI

Fotó: gettyimages.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.