Pesti Srácok

Kétszázmillió forint értékben hordtak ki alkatrészt a cégtől

null

Kér férfi több mint kétszázmillió forint értékű számítástechnikai alkatrészt hordott ki két év alatt a cégből, ahol alkalmazásban. Egyikük kilencezer alkatrészt lopott el és értékesített tovább.

Egy külföldi cég debreceni telephelyének vezetője tett feljelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon arról, hogy alkalmazottak számítógép alkatrészeket tulajdonítottak el a cégtől – írja a police.hu. A nyomozók széleskörű adatgyűjtést és tanúkihallgatásokat végeztek, amelynek eredményeként azt állapították meg, hogy két dolgozó 2012. és 2014. között naponta olyan alkatrészeket vettek fel a cég raktárából, amelyeket az általuk javított berendezésekhez használtak. Ezek nagy részét azonban nem építették be, hanem a gyár területéről kivitték és értékesítették.

A Gazdaságvédelmi Osztály munkatársai a 34 éves V. Krisztiánnál és a 35 éves M. Zsoltnál tartott házkutatások alkalmával több, a gyárból származó számítógép alkatrészt találtak, amelyeket lefoglaltak és visszaadtak a sértett cég részére.

PestiSracok facebook image

A két férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú adatai szerint V. Krisztián közel 9000 darab alkatrészt tulajdonított el, amelyeknek értéke körülbelül 193.000.000 Forint, míg M. Zsolt körülbelül 900 darab számítógép alkatrészt tulajdonított el, amelyek értéke közel 10.300.000 Forint.

A Hajdú-Bihar megyei nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a két gyanúsítottal szemben.

Forrás: police.hu

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.