Pesti Srácok

Leleplezték az Iszlám Állam több tízezer tagját?

Leleplezték az Iszlám Állam több tízezer tagját?

Az Iszlám Állam több tízezer egykori és jelenlegi tagjának személyes adatai jutottak a Sky News brit hírtelevízió birtokába - állítja a televízió.

A tévétársaság szerda esti beszámolója szerint az elektronikusan tárolt adatokat a dzsihadista terrorszervezet egy volt tagja adta át, aki korábban a mérsékeltnek tartott szíriai ellenzék harcosa volt, majd átállt az Iszlám Államhoz, de végül a terrorcsoportnak is hátat fordított.

A memóriakártyán szereplő - a Sky News által kinyomtatott - adatok 22 ezer nevet tartalmaznak, sok esetben lakcímmel, telefonszámmal, hozzátartozók adataival együtt. A listán legalább 51 ország állampolgárai szerepelnek, köztük britek.

PestiSracok facebook image

Az adatkártyáról kinyomtatott lista egy kérdőív, amelyet az Iszlám Államhoz csatlakozni akaró jelentkezőknek ki kellett tölteniük. A kérdőíven szereplő 23 kérdés a tagjelöltek legszemélyesebb adataira vonatkozik.

Az igazi áttörést az jelenti, hogy a lista rengeteg olyan nevet is tartalmaz, akiről eddig nem tudtak a hatóságok. Brit, észak-európai, közel-keleti, észak-afrikai, amerikai és kanadai neveket is. Ezek az információk nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megtörjék a halálszekta előretörését és megakadályozzák a jövőbeni terrortámadásokat.

Forrás: hvg.hu/atv.hu, fotó: mandiner.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.