Pesti Srácok

Nyomozás indult a kopaszok ügyében

Nyomozás indult a kopaszok ügyében

A Fővárosi Főügyészség utasítására nyomozást rendeltek el a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek miatt - közölte a szocialista Nyakó István pénteken az MTI-vel. A rendőrség megerősítette a nyomozás elrendelését.

Nyakó István elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a nap folyamán azzal kereste meg, hogy a elrendelték a nyomozást az NVI-nél történtek miatt.

A Fővárosi Főügyészség utasítására a BRFK pénteken a választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen - tudatták az MTI megkeresésére.

PestiSracok facebook image

Az MSZP-s politikus közlése szerint hétfőn tanúként hallgatják meg az ügyben; két nappal korábban még feljelentés-kiegészítés ügyében kereste meg a BRFK.

Nyakó István azt vélelmezte, hogy a Kúria csütörtök este nyilvánosságra hozott döntése játszhatott közre a nyomozás elrendelésében.

Kitért arra, hogy felülvizsgálati kérelmet fog benyújtani a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) két, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos határozata miatt. Hozzátette: az egyik határozattal Erdősi Lászlóné népszavazási kérelmét hitelesítette az NVB, míg a másik határozattal elutasította az ő, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését. Megjegyezte, már csak azért is kérni fogja a felülvizsgálatot, mert értelmezése szerint a Kúria határozatában erre "felkérte".

A Kúria honlapján csütörtök este nyilvánosságra hozott határozat szerint múlt kedden az NVI-nél tartózkodó ismeretlenek akadályozták az MSZP-s politikust jogai gyakorlásában.

A szocialista politikus hétfőn közölte, feljelentést tett az ügyben múlt héten a Központi Nyomozó Ügyészségen, illetve az V. kerületi rendőrségen.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.