Pesti Srácok

Szabadságmegváltás címszóval utaltak maguknak milliókat az ORÖ munkatársai

Szabadságmegváltás címszóval utaltak maguknak milliókat az ORÖ munkatársai

Az Országos Roma Önkormányzat két dolgozója szabadságmegváltás és kártérítés címszóval több millió forintot utaltatott át magának – írja az Origo.hu. Balogh János, az ORÖ nemrégiben kinevezett elnöke ma rúgta ki a két dolgozót, valamint feljelentést tett a rendőrségen.

Az Országos Roma Önkormányzat két munkatársa azon indokból, hogy nem tudta kivenni éves szabadságát 900 illetve 700 ezer forintot utaltatott át magának, illetve 5 és 3 millió forint „kártérítést”. A két dolgozó részt vett a Híd a munka világába projektben is, amiért 500 ezer, illetve 200 ezer forintot kaptak havonta.

Balogh János, az ORÖ új elnöke az üggyel kapcsolatos közleményében leszögezte, megválasztása után értesült a kifizetésekről, az ügyben feljelentést tett, egyúttal a két dolgozót menesztette. Balogh János közölte, a pénz egy részét visszakérik, „ennek a visszautalása folyamatban van". Hozzátette, büntetőjogász és munkajogász segítségével akarja feltárni a korábban elkövetett szabálytalanságokat, törvénytelenségeket.

PestiSracok facebook image

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: origo.hu fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.