Pesti Srácok

Tóbiás: az NVB-nek meg kell változtatnia rossz döntését

Tóbiás: az NVB-nek meg kell változtatnia rossz döntését

Az MSZP elnök-frakcióvezetője a Nemzeti Választási Bizottság (NBV) azonnali összehívását követeli, hogy a testület kimondja: rossz döntést hozott a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazásról és hitelesíti a szocialisták népszavazási kezdeményezését. Tóbiás József pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) előtt február 23-án készült, most nyilvánosságra került felvételekből világosan kiderül, választási csalás történt.

Emlékeztetett arra, hogy az NVB - az általa megismert felvételek alapján - nem látott összefüggést Erdősi Lászlóné és a verőemberek között. Hozzátette: azt várják, hogy az NVB mondja ki, rossz döntést hozott és helyt ad a szocialista Nyakó István vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésének. Szerinte az NVB a döntését, amelyet Patyi András sem szavazott meg, valamilyen központi irányításra hozta meg. Tóbiás József a Kúriát is arra kérte, hogy az új bizonyíték ismeretében semmisítse meg az Erdősi Lászlóné kérdését hitelesítő NVB-döntést.

Ahogy arról a pestisrácok.hu is beszámolt, a február 23-án az NVI előtt készült ipari kamarás felvételek nyilvánosságra kerültek. Ezek a szocialista párt szerint bizonyítják: Erdősi Lászlóné és kísérője a szocialisták után érkezett az irodához, de a "kopaszok" előre engedték és testükkel védték őt. Tóbiás József elmondta, azt is kezdeményezik, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága hallgassa meg Kubatov Gábor Fidesz-alelnököt a kapcsolati rendszerével összefüggésben.

Azon véleményének is hangot adott, jelenleg az a gyanú vetül az NVI-re és az NVB-re, hogy bűnsegédként részt vesznek ebben a folyamatban. Ezért kérdéses az is, képesek lesznek-e a választások tisztasága felett őrködni - jelentette ki. Beszélt arról is, hogy március 15-én több tízezer ember követelte a közoktatás rendszerének megváltoztatását.

PestiSracok facebook image

Elfogadhatatlan, ha ezt egy miniszterelnök viccnek minősíti - közölte. Hozzátette: az oktatás, a gyermekek jövője nem vicc, és helye van az állampolgári engedetlenségnek. Emellett arra szólította fel a kormányzatot, hogy ne ossza meg a tiltakozókat, üljön le tárgyalni. Kérdésre válaszolva azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a kormány megpróbálja ellehetetleníteni azokat a médiumokat, amelyeket nem tudott maga alá gyűrni. A pártelnök arra reagált, hogy a Népszabadság információi szerint még az idén az Országgyűlés elé kerülhet az a törvényjavaslat, amely a tévék, rádiók, nyomtatott lapok, internetes portálok reklámfelületeit értékesítő kereskedőházak működését szabályozná.

Forrás és Fotó:MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.