Pesti Srácok

Ultimátumot adtak a herceghalmi polgármesternek

Ultimátumot adtak a herceghalmi polgármesternek

Azt mondják, az, ami múlt kedden történt a Nemzeti Választási Irodánál, az utolsó csepp volt a pohárban – tudósít a vs.hu. A herceghalmi polgármester leváltását kezdeményezi az egyik helyi képviselőnő, tudta meg az atv.hu. A község képviselő-testülete csütörtökön tart rendkívüli ülést, melyen három napirendi pontot tárgyalnak a jelenlevők, ezek közt az egyik Hunya Krisztina előterjesztése, amely a polgármester lemondását szorgalmazza.

A képviselő azt mondta: csütörtökön ultimátumot ad a polgármesternek, hogy jövő hét keddig nyújtsa be az írásos lemondását. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a következő ülésen kezdeményezni fogja a testület feloszlatását, és ha a testület feloszlik, akkor ha a polgármester „megveszik” is, megszűnik a státusza. Kiderült, hogy az előterjesztést egy fideszes képviselő, Szendrei Bence is támogatja, mert szerinte elfogadhatatlan, ami múlt kedden a Nemzeti Választási Irodánál történt.

"Ez rettentően kínos mindannyiunk számára” – magyarázta a képviselő. Hasonlóan nyilatkozott Csizmadia Zsuzsanna is, aki 2014-ben fideszes színekben indult a polgármesteri székért. Elmondta: mindenképpen támogatná Erdősi László lemondását, de nem csak a mostani cirkusz miatt, hanem azért, mert „nem jó polgármester”.

PestiSracok facebook image

A teljes

cikket itt

olvashatja el. Forrás:vs.hu/atv.hu Fotó:herceghalom.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.