Pesti Srácok

Az Iszlám Állam célja a minél több halott Európában

Az Iszlám Állam célja a minél több halott Európában

Egyértelműen elkezdődött a német migránspolitika átgondolása, ami Merkel számára egyelőre nem akceptálható, de biztosan nem tartható az a helyzet, hogy a titkosszolgálatok mást gondolnak, mint a „nagypolitika” - mondta az M1-en Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő.

Éjszaka összeült a három német kormánypárt (CDU, CSU, SPD), a tanácskozás eredménye pedig azt üzenheti, a felső szinteken is elkezdődött a migránspolitika átgondolása, ami ugyan az egyre inkább erejét vesztő Merkel számára még nem akceptálható, ám nyilvánvalóan tarthatatlan az a helyzet, hogy a titkosszolgálatok másként értékelik a helyzetet, mint az úgynevezett „nagypolitika” - mondta az M1 szerda reggeli műsorában Nógrádi György. A biztonságpolitikus szerint ezt az értékelést vagy tudomásul veszi előbb-utóbb a politika is, vagy az elhárítás első emberének kell mennie – jelentette ki Nógrádi, aki, mint mondta, személyesen ismeri és nagyra tartja Hans-Georg Maassent, a német elhárítás vezetőjét.

A biztonságpolitikus a műsorban emlékeztetett arra is: Maassen kéthetente rendre elmondta, mennyit romlott a helyzet, és már azt is kijelentette: az Iszlám Állam nem gyengült, ellenkezőleg, előretört. Kimondta azt is - hangsúlyozta Nógrádi -, amit eddig országos vezető ritkán: itt nem terroristákkal állunk szemben, ez háború, ahol a cél a minél több halott, a félelemkeltés, a "nagy merénylet".

PestiSracok facebook image

Nógrádi figyelmeztetett: a német elhárítás vezetője novemberben 740, ma már 1100 nyilvántartott terroristáról beszél Németországban, és a szám szó szoros értelmében naponta folyamatosan nő, hiszen az országba egyedül érkező fiatalokat az első naptól próbálják beszervezni. A német szakember, aki egyébként már korábban elismerte a politika és a szolgálatok tévedését, azt is hangsúlyozta: több tízezer emberről nem tudni, kicsoda és honnan jött, ez pedig - tette már hozzá Nógrádi – egy aszimmetrikus háborúban életveszély, mert nem tudni, hol, mikor is ki támad.

Azt a hírt, hogy az amszterdami repülőtéren keddről szerdára virradó éjszaka pánikot okozott egy gyanús férfi, akit néhány óra múlva már el is engedtek, a szakértő úgy reagált: ez is azt mutatja, Európa az elmúlt hónapok eseményei után minden idegszálával figyelni kényszerül, a legbutább bejelentést is kénytelen komolyan venni, és a legkisebb a történésre is azonnal reagálnia kell.

A hírek szerint Salah Abdeslam, a párizsi merényletek első számú gyanúsítottja márciusi elfogásáig legalább ötször fuvarozott ISIS-terroristákat Európába. A kudarccal egyre több nyugat-európai ország titkosszolgálata kénytelen szembesülni. Önkritikus mondatokkal ismerte el tévedését a németországi belső elhárítás is. Úgy fogalmaztak: nem ismerték fel az iszlamista terrorszervezet tevékenysége és a migráció összefüggéseit.

Forrás: hirado.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.