Pesti Srácok

Csak az "erkölcsi botrány" elkerülése miatt nem tette utcára a DK-s polgármester a kétgyerekes anyát

Csak az "erkölcsi botrány" elkerülése miatt nem tette utcára a DK-s polgármester a kétgyerekes anyát

Civilek akadályozták meg, hogy a XV. kerület DK-s polgármestere, Hajdu László az utcára tegyen egy mélyszegénységben élő, kétgyermekes anyát - adta hírül az Index.hu. Mint a cikkből kitűnik, a civilek a sikert azzal érték el, hogy a gyurcsányista kerületi vezetőt egész egyszerűen szembesítették választási ígéreteivel, pontosabban a Demokratikus Koalició a 2014-es választásokra készült "Sokak Magyarországa" nevezetű úgynevezett programjával. Ebben azt írták, hogy a párt elkötelezett az emberhez méltó lakhatás eszméje és társadalompolitikai célja mellett, mivel a szegénység az egyik legsúlyosabb probléma Magyarországon. Ehhez képest a Hajdu László polgármester és Németh Angéla alpolgármester vezette önkormányzat csak azért vonta vissza a pénteki kilakoltatást, mert mint a cikkből kiderült, Gyurcsány Ferenc odaszólt telefonon Hajdu László polgármesternek, hogy kerülje el a kilakoltatással járó erkölcsi botrányt, és vonja vissza döntését.

Az Index idézve a civil szervezet levelét azt írta, hogy a családot annak ellenére akarta a DK-s önkormányzat az utcára tenni, hogy "a tartozásuk egy korábbi, nagyméretű önkormányzati bérlakással kapcsolatban halmozódott fel még évekkel ezelőtt. A mostani bérlakásával kapcsolatban azonban nincs egyetlen fillér hátraléka sem, továbbá az anya vállalta a korábban felhalmozódott adósságának a törlesztését is." Ráadásul az aktivistáik és az alpolgármester egyeztetései rendre kudarccal végződtek, ugyanis az önkormányzat elzárkózott attól, hogy még egy esélyt adjanak a családnak, így péntekre elrendelték a kilakoltatást.

A teljes cikket itt olvashatja el.

PestiSracok facebook image

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.