Pesti Srácok

Kiirtották egy orosz rendőrezredes családját

null

Családjának öt tagjával együtt meggyilkolták az orosz belügyminisztérium szamarai körzeti törzsfőnökének helyettes parancsnokát – közölte vasárnap a tárca sajtószolgálata.

Andrej Gost rendőrezredes, valamint családtagjai holttestére a Szizrany város melletti Ivasevka községben, a parancsnokhelyettes szüleinek házában találtak rá vasárnap. Az áldozatok Gost, valamint a szülei, a felesége, a sógornője és az unokahúga. A holttesteket az ezredes testvére, Jevgenyij Gost találta meg – az ő felesége az egyik áldozat, hétéves kislányát pedig súlyos fejsérüléssel szállították kórházba, kómában van. Az áldozatokat vascsövekkel és kalapácsokkal verték agyon.

Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított. Alekszandr Hinstejn, az orosz állami duma biztonsági ügyekért és a korrupcióellenes harcért felelős bizottságának elnöke a Twitteren megjelent posztjában közölte, hogy a „példa nélküli kegyetlenséggel” elkövetett gyilkosság indítéka a nyomozók fő feltételezése szerint bosszú volt. Gost ezredes 2013 és 2015 között Szizranyban egy több önkormányzat rendőrségének munkáját összefogó belügyi parancsnokság vezetője volt. A városban, ahol magas a bűncselekmények száma, a rendőrség tavaly akciókat hajtott végre az illegális ékszer-, alkohol- és fegyverkereskedők ellen.

PestiSracok facebook image

A bűncselekmény elkövetői Hinstejn szerint legalább hárman voltak, az áldozatok többségét álmukban érte a halál, Gost ezredes viszont a jelek szerint dulakodott velük. A bizottsági elnök bejegyzésében rámutatott, hogy a bűnözők gyilkosság szándékával érkeztek, és utalt rá, hogy egy bűnszervezet tagjai lehettek. A tetthelyen egy imitált robbanószerkezetet is találtak, amellyel az elkövetők feltehetően tévútra akarták terelni a nyomozást – vélekedett Hinstejn.

(MTI, rushincrash.com, kép: rushincrash.com)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.