Pesti Srácok

Lövik a törökök a menekülteket a határon?

Lövik a törökök a menekülteket a határon?

A Human Rights Watch (HRW) arra szólított a fel a törököket, hogy ne lőjenek a harcok elől menekülő szíriaiakra, hanem engedjék át őket a határon. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága információkat kér a hatóságoktól állítólagos menekülthalálok kapcsán, akik a szíriai határ közelében vesztették életüket.

Miközben a civilek menekülnek az Iszlám Állam fegyveresei elől, Törökország éles lőszerrel válaszol, könyörület helyett” – fogalmazott Gerry Simpson, a HRW vezető menekültügyi kutatója közleményében. A menekültek újabb hulláma akkor indult, amikor az Iszlám Állam tüzet nyitott a településekre, ahol menedéket találtak. A terrorszervezet támadásában három embert életét vesztette és ezrek hagyták el a lakhelyüket – számolt be a Guardian. „A határ menedékként kellene, hogy szolgáljon, de ehelyett leginkább egy olyan akadály, amely visszaszorít minket a pokolba” – nyilatkozta a brit lapnak az egyik menekült.

Törökországi segélymunkások, valamint szíriai táborigazgatók szerint az Iszlám Állam múlt hét szerdai és csütörtöki előrenyomulása után az Azaztól délre lévő táborok közel hatvanezer lakójának legalább a fele elmenekült. A menekültek a török határhoz közelebbi menekülttáborokban keresnek menedéket, valamint sokan Azazban próbálnak szerencsét. Három menekülttábor teljesen kiürült, a HRW szerint korábban 24 ezer ember tartózkodott ott.

PestiSracok facebook image

Az emberjogi szervezet szerint Törökország határai a menekültek nagy száma ellenére szigorúan le vannak zárva és kizárólag csak a súlyosan megsebesült szíriaiakat fogadják be.

– fogalmazott Simpson, aki szerint a törökök által emlegetett biztonságos övezet egy szörnyű vicc a menekültek számára, akik kétségbeesetten próbálják elhagyni Szíriát.

Az Ikdah nevű tábor vezetője a HRW-nek elmondta, az Iszlám Állam teljesen megszállta a tábort, ahol április 14-e előtt még közel tízezer ember élt. Az Iszlám Állam fegyveresei a tábort elérve a levegőbe lövöldözve szólították fel a menekülteket, hogy hagyják el a létesítményt. A kétezer elüldözött menekült a török határ felé indult, ahol elmondásuk szerint a török határőrök tüzet nyitottak rájuk.

– fogalmazott a menekült.

Az Amnesty International szintén bírálta Törökországot. A jogvédő szervezet szerint Ankara szíriaiak ezreit toloncolta vissza a háború sújtotta országba.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: atv.hu Fotó: ibitimes.co.uk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.