Pesti Srácok

Nagy többséggel nyerne a Fidesz-KDNP, ha most vasárnap lenne szavazás

null

A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson - mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője a Közvélemény-kutatók portál összesítésére hivatkozva a portál által szervezett csütörtöki konferencián, Budapesten.

Fodor Csaba közölte: a kozvelemenykutatok.hu portált azért hozták létre, hogy egy helyen elérhetővé tegyék a havi rendszeres méréseket. Hozzátette, az öt nagy hazai közvélemény-kutató intézet (ZRI/Ipsos, Medián, Nézőpont Intézet, Századvég, Tárki) összesített negyedéves adatai alapján a ciklus felénél azt lehet mondani, hogy a két évvel ezelőtti listás választáshoz hasonló eredmény születne most vasárnap is.

Az összegzés szerint egy most vasárnapi választáson a legvalószínűbb listás eredményt nézve a Fidesz-KDNP 46, a baloldali pártok együttesen 24 (az MSZP 13, a DK 8, az Együtt 2, a PM 1), a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékot szerezne. 2014 áprilisában a belföldi listás eredményeket nézve a Fidesz-KDNP 44, a baloldali pártok együttesen 26, a Jobbik 21, míg az LMP 5 százalékos eredményt ért el.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: kozvelemenykutatok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.