Pesti Srácok

Orbán: nyomozócsoportok vizsgálják az offshore-botány magyar vonatkozásait

Orbán: nyomozócsoportok vizsgálják az offshore-botány magyar vonatkozásait

Nyomozócsoportokat hoznak létre a rendőrségen valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), amelyeknek kizárólag az lesz a feladatuk, hogy egyenként nézzék át a nemzetközi forrásokból felszínre került offshore-ügyek magyar vonatkozásait - ismertette a nemzetbiztonsági kabinet hétfői döntését a parlamentben a miniszterelnök, a jobbikos Szilágyi György azonnali kérdésre válaszolva.

A kormányfő úgy fogalmazott, reméli, az ügyészség is együttműködik majd. Vannak vizsgálatok, lesznek vizsgálatok, szerintem lesznek eredmények is, különösen, ha a nemzetközi nyomozószervek hajlandóak együttműködni - fogalmazott Orbán Viktor, aki hozzátette, az MSZP alelnökének ügyében például az osztrák hatóságok nem hajlandóak átadni azokat az információkat, hogy hogyan kerültek pénzek az osztrák számlákra. Hangsúlyozta, ha nincs nemzetközi együttműködés, akkor sem adják fel.

A miniszterelnök visszautasította az ellenzéki képviselő felvetéseit, hogy csak beszélnek az ügyről és nem cselekednek. A kormányfő hangsúlyozta, hogy korábban, csak az európai uniós pénzek esetében, körülbelül 44 ezer céget egyenként vizsgáltak át és nyilatkoztattak arról, hogy a kedvezményezettek mögött valóban a tényeleges tulajdonosok állnak-e.

PestiSracok facebook image

Arra is kitért, hogy az offshore mellett - az angol ügyészség közleménye alapján - a Magyarország számára szintén fontos Alstom-ügy is napvilágra került. A nyomozócsoportnak mindent fel kell tárnia és nyilvánosságra kell hoznia - jelentette ki a miniszterelnök.

Forrás: MTI Fotó: privatbankar.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.