Pesti Srácok

El sem ment a meghallgatásra az offshore-ozó szoci bankár

El sem ment a meghallgatásra az offshore-ozó szoci bankár

Nem jelent meg Erős János kedden, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, amely a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt vezérigazgatójának a panamai offshore-botrányban előkerült ügyét vizsgálta volna. Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke a testület ülésén közölte, a közeljövőben ismét megpróbálják értesíteni Erős Jánost és napirendre tűzni a meghallgatását.

Ellenzéki oldalról a szocialista Tóth Csaba kezdeményezte, hogy a bizottság az offshore-botrányban érintett más cégeket, így például a letelepedési kötvényekkel foglalkozó vállalkozások vezetőit is idézze meg. Varju László független képviselő, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa emellett javasolta Matolcsy György jegybankelnök meghallgatását is.

Bánki Erik válaszában azt mondta, azért csak Erős Jánost tervezik meghallgatni, mert ő 2007-2009 között egy állami tulajdonú nagyvállalat vezetőjeként köthetett a magyar államháztartást megkárosító ügyleteket.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, a Magyar Fejlesztési Bank volt elnökének, Erős Jánosnak a hivatali ideje alatt volt egy panamai offshore-cége, amin keresztül egy Magyarországon jelentős médiaérdekeltségekkel rendelkező osztrák befektetővel üzletelt 2007-2009 között. Ez pont az az időszak, amikor az OMV meg akarta venni a Molt, amely ügynek különböző oldalakon mindkét érintett szereplője volt. A szocialista kormányok rossz hírű bankára, Erős János nem először kerül kétes pénzügyek közelébe, olyannyira, hogy neve még a Kulcsár-ügyként elhíresült brókerbotrányban is vastagon szerepelt.

Forrás: MTI

Fotó: nol.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.