Pesti Srácok

Merkel egyre lejjebb csúszik

Merkel egyre lejjebb csúszik

Mélyponton van Angela Merkel népszerűsége Németországban, a lakosság csaknem kétharmada nem szeretné, ha a következő törvényhozási ciklusban is Angela Merkel lenne a kancellár – mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés. A CDU/CSU pártszövetség sincs teljes biztonságban a belső feszültségek miatt.

Az Insa közvélemény-kutató intézet felmérésében megkérdezettek 64 százaléka mondta azt, hogy nem szeretné, ha a 2017-es szövetségi parlamenti (Bundestag) választás után is Angela Merkel lenne a kancellár. Csupán 36 százalék üdvözölné, ha a kormányfői tisztséget 2005 óta betöltő politikus hivatalban maradna a következő ciklusban. Angela Merkel elutasítottsága két egykori NDK-s tartományban, Türingiában és Szászországban a legnagyobb (79, illetve 76 százalék), míg támogatottsága két egykori NSZK-s északi tartományban, Brémában és Schleswig-Holsteinben a legmagasabb (egyaránt 55 százalék).

A Cicero című közéleti folyóirat megbízásából végzett kutatás szerint a kancellárt a legnagyobb arányban az alacsonyan képzettek és alacsony jövedelműek utasítják el, és leginkább a magasan képzettek és magas jövedelműek támogatják. Pártpreferencia szempontjából az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Baloldal támogatói elsöprő többségben elutasítóak vele szemben.

PestiSracok facebook image

Az Insa adatai szerint ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás, Angela Merkel pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége sokat veszítve, a szavazatok 30,5 százalékát szerezné meg, a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) ugyancsak mélyponton vannak, 19,5 százalékot szereznének. Ez együtt 50 százalék, vagyis a Bundestagban most csaknem 80 százalékos többséggel rendelkező pártok nem tudnának többségi támogatással rendelkező kormányt alakítani. Az AfD viszont tovább erősödött, 15 százalékon áll, ami az eddigi legmagasabb érték.

Közben tovább folytatódik a CDU gyengülése és az AfD előretörése révén indult vita a CDU irányultságáról. A CSU több vezetője után Edmund Stoibert, a párt korábbi elnöke, volt bajor kormányfő is jobboldali fordulatot sürget a testvérpárttól. Hozzátette, hogy a testvérpártok között jelentős nézeteltérés alakult ki alapvető kérdésekben, mint a biztonság és a menekültpolitika. Ha nem lesz közeledés, a CSU önálló programmal vesz részt a 2017-es választási kampányban – mondta a volt bajor miniszterelnök a Bild keddi beszámolója szerint.

MTI, kép: youtube.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.