Pesti Srácok

Őrizetben a gyöngyösi kislány szülei (videó)

Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök a másfél éves gyermek halálával összefüggésbe hozható gyöngyösi anyát és apát – írta a police.hu. Emlékezetes korábbi sajtóhírek szerint teli hűtő mellett halt éhen a csontsovány, alig 3,5 kilósan kislány.

A police.hu közleményében arról ír, 2016. május 12-én egy másfél éves gyermek vesztette életét gyöngyösi otthonában. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. Az eljárásban kirendelt elsődleges orvosszakértői vélemény alapján felmerült a szülők büntetőjogi felelőssége, ezért őket 2016. május 19-én reggel a Heves megyei nyomozók előállították a főkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki. J. M. 36 éves és K. G. 52 éves gyöngyösi lakosok ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás és őrizetbe vételüket követően a nyomozóhatóság kezdeményezte előzetes letartóztatásuk indítványozását.

gyongy2
Fotó: police.hu
PestiSracok facebook image

Mint arról korábban lapinformációkra hivatkozva beszámoltunk, teli hűtő mellett halt éhen az a másfél éves kislány, akire csontsoványan, alig 3,5 kilósan bukkantak rá a mentők múlt csütörtökön. Mire a szülők kihívták a mentőket, a kislány már órák óta halott volt.

A lakók a sajtónak elmondták, a házaspárnak két gyermeke volt, a négy és fél éves nagyobbik kislányt a gyámügy csütörtökön vette el a családtól. Egyes információk szerint ráadásul már 2013-ban is előfordult kóros soványság a családban. Akkor a nagyobbik lány soványodott le, ami miatt eljárás is indult. A szülők akkor azt mondták, autoimmun emésztési betegségben szenvedett a lányuk, akit Budapestre hordtak kezeltetni, é később rendbe is jött.

Mint kiderült a kicsit november óta nem látta doktor, akkor még hét kilós volt. A védőnő is próbált bejutni a családhoz, de nem engedték be. A lakók ugyanakkor nem értik, hogy a két hete a családhoz látogató nagyszülők miért nem vették észre, hogy unokájuk csontsoványra fogyott.

Forrás: police.hu/PestiSracok.hu

Fotó/videó: police.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.