gyöngyösi kislány
Recski csecsemőhalál: A családsegítő szakemberek hanyagsága is közrejátszott a tragédiában
Ismét súlyos szakmai hiányosságokat tárt fel a gyermekjóléti szolgálat működésében egy megismételt vizsgálat, amely a Recsken súlyos koponyatörésben elhunyt kisfiú ügyében indítottak. Emlékezetes, a kisfiú egyedül maradt édesapjával, aki az eddigi információk szerint elejthette gyermekét, a pici pedig egy téglába ütötte a fejét. A kisfiú később rosszul lett, és mire orvoshoz vitték, már nem lehetett rajta segíteni. A kisfiú nagymamája a sajtónak arról beszélt, a férfi ellen már egy másik eljárás is folyik, mivel első gyermekük tavaly tavasszal háromszor egymás után koponyasérülést szenvedett. Őt a gyámügy a nagymamához helyezte. A kisfiú azonban valamiért a szüleinél maradhatott. A feltárt hiányosságok idén más másodszor vezettek tragédiához, korábban egy gyöngyösi anya halálra éheztette kislányát, a hatóságok tétlensége miatt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.