Pesti Srácok

Schiffer András is kiszúrta a Magyar Posta lappangó privatizációját

null

A kisposták bezárásáról és a Magyar Posta Spéder Zoltán baloldali médiavállalkozó körei javára folyó lappangó privatizációjáról intézett interpellációt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszterhez Schiffer András, az LMP társelnöke.

Schiffer András (LMP) szerint a Fidesz is támogatta a 2003 után bezárt kisposták újranyitását, de 2010 után csak öt postát nyitottak meg a megszűnt ötszázból. Most újabb több száz postahivatalt szüntet meg a kormány - közölte, azt firtatva, ez kinek az érdeke. Az ellenzéki politikus elmondta, a posta állami cég, de egyre inkább üzleti vállalkozásokba kezd, és feltűnő módon ebben állandó partnere az FHB-csoport. Hozzátette: az FHB-val való összefonódás a falurombolás folytatásában is egyértelmű, azokat a takarékszövetkezeteket hozzák helyzetbe, amelyeket az FHB tulajdonában lévő Takarékbank igazgat. Kitért arra, hogy az FHB tulajdonosai között vannak olyanok, akik offshore üzletekben érdekeltek, példaként Spéder Zoltán említette.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a posta olyan közszolgáltatás végző vállalat, amelynek nincs titka. Mint mondta, a posta a pénzügyi szolgáltatásokat csak más pénzintézetekkel tudja elvégezni. Miután 2011-12-ben az Erste "lelépett", a posta egy magyar bankot választott partnerként, aminek köszönhetően 460 milliárd forint állampapírt adott el a Magyar Posta - mondta. Kijelentette: amíg a tulajdonosi joggyakorlás nála van, magyar vállalatokkal működik együtt a posta, így a takarékszövetkezetekkel. Az FHB vezetőjéről, Spéder Zoltánról azt mondta, a barátjának tartja, aki nem bűnöző, hanem megbecsült magyar vállalkozó. Közölte, az FHB-val való együttműködés a magyar államnak profitot hozott. A képviselő a választ nem fogadta el, a Ház azonban 110 igen, 30 nem szavazattal elfogadta azt.

PestiSracok facebook image

Emlékezetes, a Magyar Posta és Spéder Zoltán érdekeltségeinek homályos kapcsolatára, a posta vagyonelemeinek fokozatos, a nyilvánosság kizárásával zajló kiszervezésére és magánosítására a PestiSrácok.hu több cikkben is felhívta a figyelmet.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu, fotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.