Pesti Srácok

Strasbourg elmarasztalta Magyarországot

Strasbourg elmarasztalta Magyarországot

Magyarország megsértette a Párbeszéd Magyarországért (PM) négy korábbi képviselője, valamint az LMP két volt és egy jelenlegi képviselője szabad véleménynyilvánítási jogát azzal, hogy 2013-ban az Országgyűlés különböző ügyekben megbírságolta őket - mondta ki az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) nagykamarája kedden.

A strasbourgi székhelyű törvényszék 2014 szeptemberében első fokon már kimondta, hogy sérült a PM-es Karácsony Gergely, Szilágyi Péter, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka, illetve az LMP-s Szél Bernadett, Osztolykán Ágnes és Lengyel Szilvia szabad véleménynyilvánítási joga, s ezért kártérítést ítélt meg nekik. Az ügyet a magyar állam fellebbezése nyomán végül a másodfokú tanács elé utalta a bíróság. Az EJEB fellebbviteli fóruma keddi jogerős ítéletében helybenhagyta a korábbi döntést és megállapította, hogy a bírságolással a magyar hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 10. cikkét. Karácsony Gergely és Szilágyi Péter 2013 májusában egy "Loptok, csaltok, hazudtok!" feliratú táblát állított fel a parlamentben, a kormánypárti padsorokkal szemben, a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul. A trafiktörvény módosításának végszavazása után Dorosz Dávid és Szabó Rebeka "Itt Nemzeti Dohánymaffia működik" feliratú táblát vitt az ülésterem közepére. A következő hónapban a földtörvény zárószavazásakor az LMP-hez tartozó Szél Bernadett, Lengyel Szilvia és Osztolykán Ágnes pedig "Földrablás helyett földosztást!" feliratú transzparenst tartott a magasba. Szél Bernadett egy földet tartalmazó, aranyszínű fatalicskát is tett Orbán Viktor miniszterelnök asztalára. Az Országgyűlés 50 ezertől 185 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabott ki a képviselőkre. A strasbourgi bírói fórum ítélete szerint a magyar államnak összesen 14 620 euró (nagyjából 4,4 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszosoknak. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára. A bíróság nagykamarája által hozott verdikt végleges, és nem fellebbezhető meg.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!