Pesti Srácok

Gréczy: Megbotránkoztató lejáratókampányt folytat az MSZP

Gréczy: Megbotránkoztató lejáratókampányt folytat az MSZP

Hazug lejáratókampányt folytat az MSZP a DK dunaújvárosi jelöltje, Huszti Zsolt ellen – mondta szombaton Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Dunaújvárosban vasárnap lesz időközi választás, amelyen a két ellenzéki párt külön indul.

Az Origo azt írja: Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szombaton arról beszélt, hogy a Facebookon megjelent egy bejegyzés, amely igaztalanul azt állítja a Demokratikus Koalíció dunaújvárosi jelöltjéről, hogy korábban bűncselekmény miatt elítélték. A bejegyzést egy MSZP-hez köthető személy tette közzé. Ezt bizonyítja, hogy ugyanez a felhasználó egy olyan fotót is feltett a Facebook-oldalára „bekukk a fiúkhoz” kezdetű képaláírással, amelyet a parlament MSZP-páholyában készített. A DK dunaújvárosi jelöltjét lejáratni szándékozó poszt megállapítása természetesen hazug, a DK jelöltje nemcsak büntetlen előéletű, hanem morálisan is feddhetetlen – közölte Gréczy Zsolt.

Gréczy szerint a Demokratikus Koalíció szerint egy ilyen lejáratási kísérlet még a Fidesztől vagy a Jobbiktól is elfogadhatatlan lenne, az MSZP-től viszont kifejezetten megbotránkoztató. A DK még egy felfokozott hangulatú kampányidőszakban is elfogadhatatlannak tartja az MSZP magatartását a dunaújvárosi időközi választással kapcsolatban, kezdve a korábban az MSZP-nek kedvező, a DK által mindig betartott megállapodás felrúgásától egészen a mostani lejáratókampányig – közölte Gréczy.

PestiSracok facebook image

Forrás: origo.hu, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.